Hirdetés
Nagy találkozások Hövejen

Idén negyedik alkalommal szervezték meg a Nyárzáró Vidéki Gastroprogram és Csipketalálkozót Hövejen. Az önkormányzat és a sok höveji egyesület összefogásából, illetve magánszemélyek támogatásával szervezték meg a két napos rendezvényt.
Az esemény eredeti célja a kézművesek, alkotók, a csipkével, hímzésekkel foglalkozók összefogása. Az ország különböző településéről érkező csipkekészítők is bemutatták a höveji csipke mellett a különböző technikákat, amelyeket képviselnek.
A pénteki napon megnyílt egy kiállítás, amelyben idén azokat a rajzokat és képeket mutatták be, amelyek régen készültek Hövejről, illetve néhány fotó is található a település jelenlegi természeti környezetéről. Pócza Vilmos, a régi képek gyűjtőjének segítségével jött létre a fotókiállítás, melynek különlegessége az volt, hogy a nagy
rajzolóasszony, Pócza Margit eredeti rajzait most láthatta legelőször a közönség.
A rendezvény adott otthont a térségi vállalkozói közösség, a Nyugati Kapu Klub találkozójának is. Pintér-Péntek Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyitóbeszédében elmondta, hogy kiemelkedő összefogásnak lehetünk tanúi Hövejen, melynek alapja a közösség.
- Valaki meggyújtott egy lángot és elindult a Höveji Csipke útja, most pedig ott tart, hogy hungarikum lett. Ezt a kis falut pedig látni lehet egész Magyarország területéről, sőt még külföldről is. Tizenhat település hasonló témában tevékenykedő közösségei érkeztek ide, melyek megtanítják egymást az együttműködésre – mondta el gondolatait az elnök.
Az alkotóközösségek nem pusztán kiállították a munkáikat, hanem bemutatókat is tartottak, szívesen megismertették az érdeklődőket azzal, hogy hogyan készül egy-egy csipke, illetve ki is próbálhatta magát bárki.
Kapcsolódott a rendezvényhez egy gasztrofesztivál is, melynek idei tematikája a hal- és a szilvás ételek voltak, ugyanis Hövej történelme során mindig is szorosan kapcsolódott a halászathoz, horgászathoz, a hal a község címerünkben is szerepel, valamint szilvás sütemények a helyi értéktárban is szerepelnek. A sütemény kategóriában Laci bácsi fiókái kapták az első helyezést, a Kapuvári Tűzoltók csapata pedig a halételekben remekelt. Az Iparkamara különdíját a Himodi Bicskások vehették át.
A programokat számos színpadi műsorokkal is kiegészítették, olyanok váltották egymást, amelyek valamilyen értéket, minőséget képviselnek. Hagyományőrző programok, néptáncos csoportok fellépései, énekes és zenés műsorok, bemutatók szórakoztatták a közönséget.
A gyerekeknek szóló játékos feladatok, szintén értékekhez kapcsolódnak, megkeresték a megyei értékeket, hungarikumokat, azokról információkat gyűjtöttek, vagy éppen alkotófolyamatokban vettek rész, amiért jutalmat kaptak.
Idén először csatlakoztak a fesztiválhoz olyan hagyományőrző csoportok, akik török-magyar csatákat, a korra jellemző tevékenységeket, viseleteket, fegyvereket mutattak be.
Betekinthettek a látogatók a végvári életbe, korhű keresztény és török tábor, illetve Szulejmán sátra várta a látogatókat. Tűzérségi és fegyverzeti bemutatót, vásárütést, vagyis török portyát, a török végek íjászainak bemutatóját és mezei ütközetet láthattak a résztvevők.