Hirdetés

Őseik táncát járták a Kónyban

Kónyban a hétvégén ismét feléledt a hagyomány, amikor megrendezték a hetedik Búcsúi Verbunktalálkozót, amely idén a Hagyományok Háza által szervezett Verbunk napja országos programsorozathoz is kapcsolódott.

Hirdetés

Az eseményen a kónyi verbunk, a település ősi tánca került a középpontba, amit a helyi legények bemutatója színesített.

A rendezvény csúcspontjaként a legények vasárnap délelőtt, a nagymise után a templom előtti téren járták el a verbunkot, ezzel nyitva meg a világi búcsút. Kiss Miklós, a Hagyományőrző és Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket, majd egy régi felvételen keresztül nagyapja, Tóth Gyula emlékezett vissza a verbunk helyi hagyományaira.

A tánc után a legények és a lányok közös mulatozása következett, amit Greznár Zoltán zenekara kísért.

 

 

Hirdetés