Hirdetés

Pozsony és a Duna-sziget volt a kónyi hagyományőrzők idei kirándulásának úti célja

A Kónyi Hagyományőrző és Kulturális Egyesület szombaton tartotta meg hagyományos, immár sokak által várt egyesületi kirándulását, amely ezúttal kulturális és természeti élményeket egyaránt kínált a résztvevőknek.

Hirdetés

Az első állomás Pozsony óvárosa volt, ahol a csoport Orbán János idegenvezető színes és élvezetes mesélése mellett fedezhette fel a történelmi belváros hangulatát és nevezetességeit. A gazdag kulturális program után a kirándulás a természetben folytatódott.

A résztvevők a Duna-szigeten közös kenutúrán vettek részt, Hencz Ákos vezetésével. A vízen töltött idő nemcsak a természet szépségének és nyugalmának felfedezését jelentette, hanem kiváló lehetőséget adott arra is, hogy az egyesület tagjai még jobban erősítsék közösségi kapcsolataikat.

A nap végére mindenki egyetértett abban, hogy a program igazi feltöltődést jelentett testnek és léleknek egyaránt.

 

 

Hirdetés