Sikeresen zajlott le a kötelező vizes gyakorlat Téten

Ebben az évben Tét Városa adott otthont annak a kötelező vizes gyakorlatnak, amelyen a helyi és környékbeli önkéntes tűzoltó egyesületek vettek részt. A feladatok végrehajtásában a téti, győrszemeréi, árpási, koroncói és rábapatonai egységek mutatták meg szakmai felkészültségüket.
A szimuláció szerint a városi sportpálya öltözőjében tűz ütött ki, ahol két PB-gázpalack is veszélyt jelentett, és feltételezhetően egy személy tartózkodott az épületben. Az egységeknek a vonulás közben egy úttestre dőlt fát kellett eltávolítaniuk motoros láncfűrésszel, majd a helyszínre érkezve elvégezték a felderítést, a közművek elzárását, és párhuzamosan hajtották végre az életmentést és a tűz oltását. A gázpalackokat biztonságosan kihozták az épületből, majd hűtésükről is gondoskodtak.
A gyakorlatot minden résztvevő egyesület sikeresen teljesítette. Az esemény szakmai értékelését Fekete Lóránt tűzoltó őrnagy, a Győri Hivatásos Tűzoltóság megbízott parancsnoka, valamint Gaál László alezredes, a Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője végezte el.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Horváth Gyula, Győrszemere polgármestere és Bencsik Zoltán, Tét város polgármestere is.
A hivatalos programot követően a résztvevő egységeket baráti, kötetlen hangulatú vacsorára láttuk vendégül, amely kiváló alkalmat teremtett a szakmai tapasztalatok megosztására és a közösségi kapcsolatok erősítésére.