Hirdetés
Sportnap Cirákon

Idén már a második sportnapot rendezték meg Cirák községben. A programban ezúttal darts és pingpong szerepelt.
Az esemény ötletéről, a tavalyi debütálásról, a jövőbeli tervekről, a ciráki sportéletről és az idei díjazottakról a főszervezők, Parrag Virág és Horváth Márk meséltek.
Tavaly a Ciráki Civilek Egyesület vezetője Simon Zoltán ötlete volt, segített nekünk a sportnap megszervezésében, lebonyolításában.
A tavalyi sportnapot a régi iskola épületben tudtuk megtartani, a nagyobb létszám miatt kicsit szűkös volt, és mindent külön helységben kellett lebonyolítanunk. Idén Lukácsi Gyula polgármester úrtól minden támogatást és segítséget megkaptunk. Neki köszönhetjük , hogy a sportcsarnokban tágas, erre az eseményre alkalmas helyen tarthattuk az eseményünket.
A későbbiekben is várható, hogy több sportággal készülünk. A tavalyi sportnapon a darts és pingpong mellett volt csocsó, sakk és snapszer is. A dartsra és pingpongra volt a legtöbb jelentkező, idén emiatt csak ezt a két sportágat választottuk.
Nagyon jó hangulatban telt az esemény, kimozdítja az embereket a szürke hétköznapokból.
Célunk, hogy amatőr versenyzők jelentkezzenek, hogy mindenki ugyanakkora eséllyel indulhasson. Azt szeretnénk, hogy a versenyen résztvevők egy kisebb baráti közösséggé kovácsolódjanak!
Örülnénk ha évente több sportnapot is tudnánk szervezni, nem csak versenyeket, akár edzéseket is.
Kupával, éremmel, oklevelekkel készültünk a nyerteseknek.
Pingpong versenyszámban
1. helyezett lett Garger Ewald
2. helyezett Bödecs Dávid
3. helyezett Pál Tibor
Külön díjaztuk a legjobb női játékost aki Molnár Fanni volt!
Darts versenyszámban
1. helyezett Csete Balázs
2.helyezett Zsámboki István
3. helyezett Kiss András lett.
Külön díjaztuk a legjobb női játékost aki Szabó Kira lett, a legtöbb 180-at dobó Csete Balázs, a legnagyobb kiszálló pedig Horváth Márk volt. Ők oklevelet és csokit kaptak!
Emellett egy ifjúsági klubunk , ahol darts, pingpong és csocsó asztal is van, ezeket szoktuk együtt űzni! A tagok között többen fociznak, de van aki lovagol, motorozik.