Hirdetés

Szlovákiáig futottak a rábaköziek

A „0. Rábaköz-Csallóköz ULTRA” elnevezésű eseményt rendezte meg a FussRábaköz csapata és a Bősi Futóklub. Csornától futottak egészen a szlovákiai Bősig.

Hirdetés

Sokan buzdították a futókat Csornán, amikor a mezőny a város hivatala elől a reggeli órákban elrajtolt, hogy lefussa a 92 kilométeres távot, vagy annak egy szakaszát. A bősi és rábaközi futók mellett, pápai résztvevő is képviselte csapatát.

Közel hatvanan vettek rész összesen az 5 és 7 kilométeres szakaszokra felosztott távokon. Az útvonalat a futást megelőzően bejárták, felmértek a szervezők. Előzetesen regisztráltak a futók, lehetett előre tervezni a résztvevők számát, így az autós forgalmat sem zavarták a sportolók. Online GPS követővel figyelték, pontosan hol tart a futómezőny, így a becsatlakozók tudták, mikor érjenek oda az általuk választott csatlakozási pontra.

Kevésbé forgalmas utakon futott a csapat, így a környező kis falvakon haladtak keresztül. Barbacsot, Bősárkányt, Markotabödögét érintve jutottak el Győrsövényházra, ahol házi készítésű kenyér és egyéb frissítő várta az érkezőket.

Rövid energiapótlás után indultak Lébénybe, majd Mosonszentmiklósra, ahol a falu elején banán és üdítő várta a futókat, illetve a helyi polgárőrök segítették a biztonságos áthaladást. A Szigetközbe vették innen az irányt Öttevényt majd Kunszigetet érintve. Győrből Bácsán át vezetett az út Vámosszabadi átkelőig. Szlovákiában, sok bősi futó csatlakozott és a település utcáin tapssal köszöntötték a népes csapatot.

A csornai, kezdeti pontból körülbelül 10 óra alatt jutottak el Bősre. Ketten, Képesi Attila és Györkös Virág teljesítette az egész 92 kilométeres távot.

 

 

Hirdetés