Hirdetés

 

Tehetséggondozó szakkör indul a csornai Csukásban – 12 diákot várnak a programba

Sikeres pályázatának köszönhetően komplex tehetséggondozó program indul a Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskolában.

Cikkben banner 4 - 468x60px zold
Hirdetés

A csornai intézmény a Nemzeti Tehetség Program „Tehetségközelben” című pályázati felhívásán nyert támogatást.

A tehetséggondozó szakkörbe 12 olyan tanulót keresnek, akik érdeklődnek a matematika, a programozás, a modern technológiák és az innováció iránt, valamint szívesen dolgoznának közösen különböző kreatív projekteken.

A program során a résztvevők többek között algoritmikus gondolkodással és Python-programozással, a Maple számítógépes algebrai rendszerrel, 3D-tervezéssel és -nyomtatással, valamint a mesterséges intelligencia matematikai problémák megoldásában történő alkalmazásával is foglalkozhatnak. A szakkörben matematikai, logikai és stratégiai társasjátékok is helyet kapnak.

A tervek szerint a diákok nemcsak az iskola falai között dolgoznak majd. Egyetemi látogatásokon vehetnek részt Győrben, Mosonmagyaróváron és Budapesten, ellátogathatnak a Futura kiállítására, a Tesla nyomozó játékba, a Mobilis Interaktív Élményközpontba, valamint múzeumi és füvészkerti programokon is részt vehetnek.

A szakkör középpontjában a közös alkotás áll: a résztvevők csapatban tervezhetnek és valósíthatnak meg projekteket, miközben fejleszthetik problémamegoldó és együttműködési készségeiket.

A programról Varga László tanár tart tájékoztatót 2026. szeptember 14-én 14.20-kor, az iskola 5. termében. A tehetséggondozó szakkörbe 12 tanuló kerülhet be.

 

 

Hirdetés