Térfigyelő kamerarendszer épült ki Acsalagon
Új közterületi térfigyelő kamerarendszer kezdte meg működését Acsalagon.
A beruházás a Versenyképes Járások Program keretében benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően valósult meg, célja pedig a település közbiztonságának erősítése és a közterületek rendjének megőrzése.
Acsalag Községi Önkormányzatának tájékoztatása szerint a kamerarendszer már működik a településen. A fejlesztéssel a vagyonvédelemhez, valamint a helyi lakosság és az Acsalagra érkezők biztonságérzetének növeléséhez is hozzá kívánnak járulni.
A rendszer a jogsértések megelőzésében is szerepet kaphat, szükség esetén pedig a rögzített felvételek a rendőrség bűnüldözési munkáját is segíthetik.
A térfigyelő kamerák a hét minden napján, napi 24 órában működnek. Az önkormányzat közlése alapján a rögzített felvételeket a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően legfeljebb 30 napig őrzik meg.
A kamerák Acsalag több pontját és közterületét figyelik. A rendszer által lefedett területek között szerepel a Kis utca, az Acsalag Major és a 8514-es számú út egy része, a Fő utca, a Petőfi utca és a Kossuth utcával összekötő út, valamint a Temető, a Bucsis-ház udvara és a Rákóczi utca.
Térfigyelés működik továbbá a Csornai utcában, a játszótér és a Közösségi tér környezetében, valamint a Polgármesteri Hivatal udvarán is.
Az önkormányzat hangsúlyozta: a beruházás célja, hogy Acsalag hosszú távon is biztonságos, nyugodt és élhető település legyen.



