Hirdetés

0-2-ről fordított, hétgólos meccsen tartotta otthon a három pontot a Babót

A szünetben még két góllal vezetett a Himod, de a hajrában csak szépíteni tudtak a vendégek. 

Hirdetés

A Győr-Moson-Sopron vármegyei III. osztály Nyugat B csoportjának 8. fordulójában a Babót SE a Himod SE-t fogadta kora délután. 

A mérkőzés első lehetőségéből rögtön gól is született, a bal szélen Horváth Szabolcs indult meg, majd meglepte Horváth Péter kapust és lövésszerű beadása a kapuban kötött ki (0-1). A folytatásban mindkét csapat több lövéssel próbálkozott, de a himodiak jóval veszélyesebbek voltak, Horváthnak kétszer is védenie kellett, míg Kocsis a felsőlécet találta el. A félidő végén megduplázta előnyét a vendég csapat, Horváth Szabolcs helyzeténél még Horváth ugyan védett, de Tóth beadását Wellner a hálóba fejelte (0-2). A szünet után viszont rögtön szépített a Babót, Ács találta meg az üresen kilépő Pál Csabát, aki értékesítette ziccerét (1-2). Az 55. percben mindkét kapu veszélyben forgott, hazai oldalon Pál szerzett labdát és lőtt mellé kevéssel, majd egy himodi kontra után Horváth Péter lábbal hárított egy ziccert. A 70. percben azonban kiegyenlítettek a hazaiak, Ács tartotta meg a labdát több védővel a nyakán, majd balra passzolt Orsóshoz, aki higgadt cselek után a hosszúba gurított (2-2). Nem sokkal később már a BSE vezetett, Pál újabb helyzetet harcolt ki magának és a kapu közepébe helyezett (3-2). A fordítás után a Babót nem állt le, Ács Péter lépett ki egy az egyben és könnyedén lőtt Surapka mellett a himodi kapuba (4-2). A hajrában Tóth Benjámin helyzeténél még egy nagyot védett Horváth Péter, a hosszabbításban azonban kezezésért büntetőt kaptak a himodiak, melyet Wellner Zsolt a bal alsóba lőtt (4-3), de az egyenlítés már nem jött össze a vendégeknek. 

 

GYŐR-MOSON-SOPRON VÁRMEGYEI III. OSZTÁLY, NYUGAT B, 8. FORDULÓ

Babót, Babóti SE Sportpálya. Vezette: Kalocsa László (Forray Zoltán)

BABÓT SE - HIMOD SE 4-3 (0-2)

BABÓT SE: Horváth P. - Rogács, Varga I. (Gosztola, 77.), Horváth Ár., Horváth Ád., Ács, Cseresznyák, Locsmándi, Orsós (Pócza E., 80.), Németh B. (Kusics, 88.), Pál. Vezetőedző: Lócsi Gergő

HIMOD SE: Surapka - Kovács D., Milkovics, Kocsis G., Tóth B., Nagy Á., Pap K., Wellner, Lőrincz (Zahorján, 75.), Sövegjártó (Kocsis I., 84.), Horváth Sz. (Lakatos Sz., 58.). Vezetőedző: id. Wellner Zsolt

Gól: Pál (47., 76.), Orsós (70.), Ács (80.), ill: Horváth Sz. (13.), Wellner (40., 90+2. - utóbbit tizenegyesből)