Hirdetés

A Csorna nyerte a forduló rangadóját

A Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályú bajnokság 18. fordulójában a Csorna SE csapatát látta vendégül vasárnap délután a Győri DAC. Az igazi presztízsmérkőzésnek számító összecsapás végül kétgólos vendégsikerrel végződött. 

Hirdetés

Eleve nem könnyű helyzetben volt a győri csapat már a mérkőzés előtt, hiszen meglehetősen sok hiányzójuk volt, méghozzá meghatározó játékosok is, mint Stanišić vagy például Bagó. Az első játékrészben gyakorlatilag egy komolyabb helyzetet sikerült kialakítaniuk a hazaiaknak, mely Szabó Ábel nevéhez fűződik, gól ebből azonban nem született. Ezzel szemben még a fordulás előtt sikerült megszereznie a vezetést a vendégeknek: Vida hárítását követően szögletrúgást végezhettek el a csornaiak, melyt követően a tizenhatoson belüli kavarodás közepette a labda végül a győri hálóban kötött ki.

A második félidő elején azonnal Samodai Áron próbált egy labdát elérni, melynek a végül súlyos izomsérülés lett az eredménye. Egyre inkább nőtt a csornai nyomás, mely a 66. percben Nagy Lionel igazán szép találatában csúcsosodott ki. A második bekapott gól után sem adták fel a győriek, de a mérkőzés gyakorlatilag már eldőlt és innentől a zöld-fehérek egy-kapuztak, bár újabb találatot már nekik sem sikerült szerezni, így maradt a 0-2-es eredmény és a mérkőzés teljes képét nézve megérdemelt csornai győzelem. 

DAC Nádorváros 1912 SE - Csornai SE 0-2 (0-1)
Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályú felnőtt labdarúgó bajnokság, 18. forduló
2021. március 7. (vasárnap) 15:00
Győr, DAC Sporttelep, műfüves pálya (zárt kapus mérkőzés)
Játékvezető: Krasznai Roland, asszisztensek: Gőgös Balázs és Takács Norbert


DAC Nádorváros 1912: Vida, Váczi, Varga, Farkas, Nyiregyházki, Fajkusz, Detrik, Rózsavölgyi, Szabó, Samodai, Gere
Cserék: Samodai helyére Bárdosi (46'), Gere helyére Ganzer (66'), Szabó helyére Markó (66'), Fajkusz helyére Hontvári (85') és Ganzer helyére Virág (91')
Vezetőedző: Jäkl Antal

Csornai SE: Soós, Nagy, Kovács Galavics, Füleki, Visy, Böcskey, Balogh, Szalai, Papp, Bokán, Németh
Cserék: Bokán helyére Tarcsay (67'), Szalai helyére Sulyok M. (88'), Kovács Galavics helyére Réman (91') és Böcskey helyére Sulyok D. (91')
Vezetőedző: Ozoróczi Gábor

Gólszerzők: Balogh Ábel (Csorna) 40', Nagy Lionel (Csorna) 66'
Sárga lapok: Nyiregyházki Norman (DAC) 37' és Sulyok Marcell Kálmán (Csorna) 93'

 

 

Hirdetés