A Rábakecöl mérkőzése zárja a 2025-ös futballőszt a megyeiben
Homlok Balázs együttese az Újkér elleni mérkőzést pótolja vasárnap 13 órától idegenben.
Egy mérkőzés maradt hátra a 2025-ös naptári év és az idény őszi szezonjából. Az 1. fordulóból először november 23-ra, majd december 7-re halasztott Újkér - Rábakecöl mérkőzéssel zárul az esztendő a megyeiben. A vármegyei III. osztály Nyugat B csoportjában az Újkér a 10. helyen áll pontazonossággal a 9. Babót SE-vel. A 7. Rábakecöl 20 ponttal áll a tabella első felének alján, így a két csapat között mindössze három pont a differencia. A kecöliek remek formában várják a félévzárást, hiszen utolsó öt bajnokijukon nem találtak legyőzőre, ebből pedig sorozatban három meccset tudtak megnyerni, azonban két hete nem játszottak meccset a Himod elleni 3-3 óta, míg az újkériek egy hete Balfon szaladtak bele egy 13-1-es vereségbe.
Vármegyei III. osztály, Nyugat B, 1. forduló - pótlás
December 7. (vasárnap) 13:00 Újkér - Rábakecöl


