Hirdetés

Hajrában aratott győzelemet a Csornai SE

Második téli felkészülési mérkőzésén a Csornai SE izgalmas találkozón 4-3-as győzelmet aratott a Veszprém vármegyei I. osztály éllovasa, a Pápai Perutz ellen.

Cikkben banner 1 - 468x60px kek
Hirdetés

A fordulatos mérkőzésen Füzi Ákos hajrában szerzett duplája bizonyult döntőnek, így a csapat pozitív hangulatban zárhatta a felkészülés harmadik hetét.

A találkozó elejétől kezdve mindkét csapat támadó szellemben játszott, izgalmas helyzeteket és gólokat láthatott a közönség. Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, ahol Németh Bence és Márton találataival tartotta a lépést a Csorna. A második félidőben is folytatódott a hullámzó játék, mígnem a hajrában Füzi Ákos kétszer is villant, megfordítva ezzel a mérkőzést, és bebiztosítva a Csorna győzelmét.

Torma Tamás vezetőedző értékelése:
„Téli felkészülésünk harmadik hete zárásaként egy szívós, támadó szellemű csapattal mérkőzhettünk meg. A fordulatos 90 perc során voltak jó és kevésbé jó periódusaink is, amiket a jövő hét elején közösen fogunk kielemezni és értékelni. Külön öröm, hogy a felkészülés ezen szakaszában is a labdarúgást öröm forrásként élik meg a játékosaim, ami megkönnyíti a munkát a tél ezen szakaszában!”

A Csornai SE összeállítása:
Kantó – Ignácz, Molnár, Szabó Z., Szőke, Nagy K., Kovács P., Tóth A., Füzi Á., Németh B., Márton
Cserék: Füzi G., Benszki B., Benszki K., Ladjánszki, Szabó B., Gyulai Cs.
Vezetőedző: Torma Tamás

Németh Bence 1 gólt, Márton 1 gólt, Füzi Ákos pedig 2 gólt szerzett.

 

 

Hirdetés