Jobban élt lehetőségeivel, hárommal nyert a Tét a Börcs ellen

Molnár Gergely mesterhármast ért el a rangadón, továbbra is éllovas a vármegyei II. osztály keleti csoportjában Szilasi András csapata.
A Tét korán bekezdett a rangadón, már az első percben Lakatos beadása után a középen berobbanó Molnár Gergely vette be a börcsi kaput mindössze 40 másodperc elteltével (1–0). A folytatásban a vendégek jutottak el veszélyesebb helyzetekig, melynek meg is lett az eredménye, Németh lőtte keresztbe a labdát, az érkező Kónya pedig értékesítette a sakk-matt szituációt (1-1). A félidő végén visszavette az előnyt a Tét csapata, Veress hibájából Erős lépett meg a jobb oldalon, majd önzetlenül szolgálta ki Börzseit, akinek csak az üres kapuba kellett gurítania (2-1). A második félidőben folytatta remek helyzetkihasználását a Tét, előbb Molnár Gergely tekert 17 méterről a kapuba, majd a 76. percben egy remek labdaátévtel után mesterhármasát is megszerezte, mellyel a Tét 4-1-es győzelmet aratott és továbbra is élen áll a bajnokságban.
GYŐR-MOSON-SOPRON VÁRMEGYEI II. OSZTÁLY, KELET, 11. FORDULÓ
TÉTI SOKORÓ FC - BÖRCS KSE 4-1 (2-1)
TÉTI SOKORÓ FC: Egyházi - Molnár G., Dezső (Buza, 76.), Papp B., Lakatos (Paár, 65.), Kuroli, Orbán (Vicha, 81.), Börzsei (Koch, 65.), Németh R., Erős (Burján, 46.), Németh D. Vezetőedző: Szilasi András
BÖRCS KSE: Mittnacht - Püspök (Soóky, 78.), Kónya, Antal (Árpási, 78.), Oláh (Milos, 65.), Németh L., Veres, Kugler, Dékány, Fias (Rácz M., 65.), Veres (Károlyi, 9.). Vezetőedző: Csordás Árpád
Gól: Molnár G. (1., 61., 74.), Börzsei (44.), ill: Kónya (27.)