Két vb-meccs között követheted a megyei bajnokságok zárófordulóját
Két stream, három éremátadó, hét rábaközi érdekeltségű meccs - mutatjuk a programot.
A Kelet B csoportban eldőltek a lényegi kérdések, a DAC hibátlanul bajnok, a Bágyogszovát biztosan ezüstérmes és a Rábapatona bronzéremmel zárja az idényt. Az Enese nem állt ki az utolsó fordulóra, így az ő mérkőzésük elmarad, akárcsak a Bágyogszováté, ugyanis ellenfelük nem vállalta a játékot. Bágyogszováton így a mérkőzés helyén az éremátadó-ünnepség szerepel, az első csapat ezüst, a tartalék a bronzérmeket veheti át 17 órától vasárnap.
A Rábapatona pikáns meccsel zárja az idényt otthon a Kóny ellen, forma alapján egyértelműen a hazaiak számítanak esélyesnek. Domanyik Szilárd csapata egy hete biztosította bronzérmét, melyet tervek szerint a mérkőzés után vehetnek át, emellett a Veszprém vármegyei 3/4-ed pályás bajnokság trófeáját elhódító együttes is vasárnap kapja az aranymedálokat, így érdemes Rábapatonára is kilátogatni a záróhétvégén.
A Győrsövényház Ikrényben a Győr Sharks ellen zárja a szezont, már biztosan az 5. helyen, míg a Rábaszentmihály a Bajcsot látja vendégül.
VÁRMEGYEI III. OSZTÁLY, KELET B, 30. FORDULÓ
DAC - Enese 3-0 (megáll. eredmény)
Bágyogszovát - Pázmándfalu 3-0 (megáll. eredmény)
Június 14. (vasárnap) 17:00 Rábapatona - Kóny
Június 14. (vasárnap) 17:00 Győr Sharks - Győrsövényház
Június 14. (vasárnap) 17:00 Rábaszentmihály - Bajcs
A Nyugat B csoportból vasárnap 17 órától két élő közvetítéssel is jelentkezünk. A Himod a hazai szezonzárón a Rábakecölt fogadja, a két csapat izgalmas 3-3-as őszi meccse után remélhetőleg ismét közönségszórakoztató játékkal jelentkeznek az utolsó fordulóban. A Rábakecöl döntetlen esetén már javíthat egy helyet és feljöhet a 6. pozícióba, míg a Himod már biztosan 5. helyen zárja reményeik szerint győzelemmel a 2025-26-os évadot. Másik streamünkön a Pusztacsalád - Répcevis meccset közvetítjük élőben. Kovács Alex együttese egy győzelemmel akár két helyet is javíthat a tabellán és a 10. helyre is feljöhetnek, forma alapján pedig erre minden esélyük megvan, legutóbb a nagy eséllyel bronzérmes Balftól hoztak el egy pontot. A Répcevis 4. és még matematikailag halovány esélye van a 3. hely megszerzésére, de Pusztacsaládon biztosan nem lesz könnyű dolguk. A két élő közvetítés ráadásul a világbajnokság összecsapásaival sem ütközik, hiszen a 06:00-kor kezdődő Ausztrália-Törökország és a 19:00-kor startoló Németország-Curacao meccsek közé tökéletes programnak ígérkezik vasárnapra.
A Babót a 9. Nagylózst fogadja a zárófordulóban, győzelem esetén a BSE is feljöhet a 10. helyre a szezon végére, míg a már biztosan ezüstérmes Fertőendréd Sopronhorpácson vizitál, 19:45-től pedig hazai pályán kerül sor az éremátadóra.
VÁRMEGYEI III. OSZTÁLY, NYUGAT B, 30. FORDULÓ
Június 14. (vasárnap) 17:00 Himod - Rábakecöl (élő: Rábaköz.hu/YouTube)
Június 14. (vasárnap) 17:00 Pusztacsalád - Répcevis (élő: Rábaköz.hu/YouTube)
Június 14. (vasárnap) 17:00 Babót - Nagylózs
Június 14. (vasárnap) 17:00 Sopronhorpács - Fertőendréd

