Friss hírek :
Megkezdi a felkészülést a Téti Sokoró FC
A Vármegyei II. osztály Keleti csoportjában ezüstérmes Téti Sokoró FC megkezdte a felkészülést a 2026–2027-es idényre, a csapat több edzőmérkőzéssel és egy rangos felkészülési tornával hangol az új bajnokságra.
Az első felkészülési találkozót július 12-én Ugod együttese ellen játssza a gárda idegenben. Ezt követően július 19-én Ekecs csapatát fogadja Téten. A mérkőzés a Téti Városnap programjának részeként kerül megrendezésre, így a labdarúgás mellett a városi rendezvények hangulatát is élvezhetik az érdeklődők.
Július 26-án Dunakilitire látogat a csapat, majd augusztus 1-jén egy felkészülési tornán vesz részt Mosonszentmiklóson, ahol az Abda, Győrasszonyfa és a házigazda mellett a Téti Sokoró FC is pályára lép.

