Hirdetés

Mint a hőskorban: megjelentek a jegyüzérek Győrben!

Telt ház előtt fogadja az utóbbi hetekben remeklő Győri ETO FC a bajnok Ferencvárost.

Hirdetés

Utoljára talán a nyolcvanas évek elején, a legendás Verebes-féle aranycsapat idején fordult elő, hogy nem lehetett jegyet kapni az akkori Rába ETO hazai mérkőzéseire, pedig abban az időben gyakran 28-30 ezer szurkoló is megtöltötte a lelátót.

Ismert: az újonc győriek kilenc év után szerepelnek ismét a magyar labdarúgás első osztályában, s bár gyengén kezdték az őszi szezont (négy meccs, négy vereség, nem véletlen, hogy Borbély Balázs vezetőedző menesztése is szóba került), ám 

az utóbbi hetekben megtáltosodtak Gavricék: öt hete veretlenek, és 11 pontot gyűjtöttek.

S bár akkora futball-lázról nem beszélhetünk, mint Hannich Péterék, Póczik Józsefék, Szentes Lázárék idejében, annyiban hasonló a helyzet a több mint 30 évvel ezelőtti aranykorszakhoz, hogy már napokkal az Európa Ligában is remeklő Ferencváros elleni hazai találkozó előtt elfogytak a jegyek, 

OLYANOK IS SZERETTEK VOLNA BEJUTNI, AKIK ÉVEK ÓTA NEM JÁRTAK A STADIONBAN – SŐT A JEGYÜZÉREK IS MEGJELENTEK AZ ETO PARK KÖRNYÉKÉN!


A hazai csapat balszerencséje, hogy a keleti lelátót – biztonsági okokból – lezárták, nem adta meg az engedélyt a megnyitására a Magyar Labdarúgó Szövetség és a katasztrófavédelem sem, így a lehetséges 16 ezer néző helyett csupán 8 ezren (!) nézhetik majd élőben a forduló rangadóját.

Ezzel együtt a jó hangulat garantált lesz, hiszen a 120 éves Győri ETO számos klublegendát is felköszönt a találkozó előtt, tehát még nosztalgiázásra is jut majd idő.

Mindeközben a győri klub Facebook-oldalán vadabbnál vadabb ajánlatok is olvashatóak, akad például olyan „üzletember”, aki 80 ezer forintért árul belépőt a mérkőzésre. Ez nyilván egy szélsőséges akció, mégis jól bizonyítja, hogy hosszú idő után egy vérbeli Győri ETO – Ferencváros rangadóra kerül majd sor a Rába partján!

 

 

Hirdetés