Hirdetés

Rasovszky negyedik, Betlehem hatodik lett 5 kilométeren

Rasovszky Kristóf a negyedik, Betlehem Dávid pedig a hatodik helyen végzett a nyílt víziúszók szerdai 5 kilométeres versenyében a dohai világbajnokságon.

Hirdetés

A körülmények előzetesen ezúttal is kedvezők voltak a magyaroknak, ugyanis némiképpen megélénkült a szél, így a hullámok is nagyobbak lettek. A 76 fős mezőnyre három 1660 méteres kör várt.

A rajt után a címvédő és olimpiai bajnok német Florian Wellbrock és az olasz Domenico Acerenza vezette a mezőnyt, de mögöttük Betlehem a harmadik, a 10 kilométeren világbajnok Rasovszky az ötödik helyen tempózott az első kör végén.

Betlehem nem sokkal a táv felénél az élre úszott, de elképesztően szoros volt a mezőny, az első és a hatodik között kevesebb mint két és fél másodperc volt a különbség. A befejező kört a magyarok közül Rasovszky - aki 2019-ben Kvangdzsuban megnyerte ezt a számot - kezdhette meg előnyösebb pozícióból, negyedikként vágott neki az utolsó bő másfél kilométernek, míg Betlehem ekkor hetedik volt.

Az utolsó 1000 méteren óriási csata kezdődött a szám legjobbjai között, megérkezett az olaszok klasszisa, Gregorio Paltrinieri, valamint ott voltak a franciák is. Az utolsó egyenes végén Rasovszky volt közelebb a dobogós helyezéshez, de Acerenza kiszorította őt, így végül öt századmásodperccel lemaradt a bronzról, míg Betlehem hatodik lett.
Kettős francia siker született, Logan Fontaine nyert Marc-Antonie Olivier és Acerenza előtt. Az első három között mindössze hét századmásodperc döntött.

"Az egész verseny nagyon sűrű volt, a franciákkal, az olaszokkal és a németekkel kemény csata alakult ki, de a végén még volt egy kis sebességem is, ez pedig jó jel a holnapi váltó előtt. Ott szerintem meglehet az érem, de persze nem lesz egyszerű" - értékelte az MTI-nek a verseny után Rasovszky. Hozzátette, a futam közben nagyon jól érezte magát, de nagyon nehéz volt úgy pozíciót találnia, hogy "nyugta legyen".

Betlehem Dávid kiemelte, ezúttal örül a helyezésének.

"Ez nagyon kemény volt, és egy picit még hideg is volt nekem a víz. Annak örülök, hogy végig ott voltam a küzdelemben és a hajrában még sikerült előznöm is. Most örülök ennek a hatodik helynek" - fogalmazott a fiatal versenyző. - "Próbálom kivárni az időmet, hogy ne csak kopogtassak, hanem berúgjam az ajtót a mezőnyben, remélem, ez az Európa-bajnokságon vagy az olimpián megtörténik" - tette hozzá.

 

 

Hirdetés