Hirdetés

Szoboszlai megsérült a Newcastle ellen

Megsérült Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar válogatott játékosa, erősítette meg a csapat német menedzsere, Jürgen Klopp.

Hirdetés

A Liverpool 4–2-es győzelemmel kezdte az évet a Newcastle ellen az angol labdarúgó-bajnokságban, és ezzel tovább növelte előnyét a Premier League-ben. Az öröm azonban nem lehet felhőtlen, hiszen a liverpooliak magyar alapembere, Szoboszlai Dominik – aki kezdett a mérkőzésen, majd a 64. percben cserélték le – megsérült.

A magyar válogatott csapatkapitányának saját elmondása szerint a combhajlító izma húzódott meg, ráadásul éppen a lecserélése előtti momentumban – árulta el Jürgen Klopp a mérkőzés után.

„Le akartuk cserélni, ez volt a terv, de egy perccel elkéstünk. Az utolsó megmozdulásánál érzett valamit a combhajlítójában. Még nem tudjuk megállapítani, hogy mennyire súlyos a helyzet.”

 

 

Hirdetés