Hirdetés

Újonc nincs, Mocsi és Szuhodovszki van, visszatér Németh – ismerős nevek Rossi Bulgária és Montenegró elleni Eb-selejtezős keretében

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a keretet a Bulgária és a Montenegró elleni Eb-selejtezőkre.

Hirdetés

Rossinak a sok sérülés miatt nem volt könnyű dolga, többek között Fiola Attilára, Willi Orbánra, Varga Barnabásra és Sallai Rolandra sem számíthat a kapitány. Bár Sallairól azt mondta Rossi, hogy kikérőt küldtek a Freiburgnak, így a játékos hétfőn megérkezik Telkibe, és folyamatosan figyelik majd az állapotát.

Egy másik németországi légiós, a Hamburgban játszó Németh András is meghívót kapott, a 20 éves támadó eddig kétszer szerepelt a válogatott, Luxemburg és Észtország ellen (az előbbinek gólt is lőtt), és március után tér vissza a keretbe.

A magyar válogatott november 16-án Bulgáriában lép pályára, majd három nappal később Montenegrót fogadja, és a két meccsen elég egy pontot szereznie ahhoz, hogy sorozatban harmadszor is kijusson az Európa-bajnokságra.

A bolgárok elleni meccset Plovdidban, zárt kapuk mögött játsszák le, miután kiderült, a helyi szurkolók tüntetni készülnek a szövetség ellen. Rossi kijelentette, elsősorban azokat a magyar szurkolókat sajnálja, akik komoly áldozatokat vállaltak azért, hogy ott lehessenek találkozón, másrészről pedig csalódott az UEFA-ban, amiért engedett a bolgár szövetség „zsarolásának”.

A szövetségi kapitány a bolgár csapatról szólva elmondta, az új tréner, Ilian Iliev érkezése biztosan minőségi javulást hoz majd a csapatba, és motiváltabbak is lehetnek a játékosok, igaz, véleménye szerint annál nagyobb motiváció semmi sem lehet, mintha valaki a hazáját képviselheti.

Rossi szerint a magyar válogatottnak minden képessége megvan ahhoz, hogy megszerezze a szükséges egy, vagy akár három pontot is Bulgáriában. A magyar csapat legutóbb, Litvániában a találkozó első félidejében kétgólos hátrányba került, a kapitány szerint nem fáradtságról volt szó, hanem a hozzáállással volt a baj.

Ahogyan Rossi fogalmazott, ez soha többé nem történhet meg.

 

 

Hirdetés