Hirdetés
Az autóból szinte semmi nem maradt: sokkoló fotókon a vasúti baleset, melyben egy idős házaspár halt meg
A Nyugati pályaudvarról – Szobon át – Breclavba 17:29-kor elindult Metropolitan EuroCity-vel ütközött egy gépjármű Dunakeszi és Göd között november 1-jén. A gödi Mikszáth Kálmán utcai átjárónál bekövetkezett balesetkor a fény- és félsorompó jól működött.
A helyi Facebook-csoportban a szemtanúk azt írták, hogy a „kocsi lerobbant pont a vasúti átjáróban. Idős házaspár. Bácsi próbálta a kocsit eltolni onnan, néni mozgássérült volt. Meghaltak.” Ez hivatalosan egyelőre nem lett megerősítve, Szabóné Berki Bianka, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte az MTI-vel, hogy a személygépkocsiban két ember meghalt. A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt mindkét vágányon szünetelt a forgalom, emiatt Dunakeszi és Vác állomások között pótlóbuszok szállították az utasokat. A helyszínelés este 9 óra magasságában ért véget.
A MÁV közölte azt is, hogy a Nyugati pályaudvarról 18:45-kor Vácra és a Vácról 20:04-kor a Nyugati pályaudvarra induló S70-es vonat nem közlekedett, a Nyugati pályaudvarról 17:45-kor Vácra elindult S70-es vonat pedig csak Dunakeszi állomásig közlekedett.