Hirdetés

Ittasan randalírozott a templomban - fotókkal

Két napon belül ítélet született a nyíregyházi templomot ittasan megrongáló férfi ellen.

Hirdetés

A vád szerint a 20-as évei végén járó férfi 2023. október 28-án, este, Nyíregyházán, az Örökösföldön az egyik presszóban leittasodott, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve bement a közeli templomba, és törni-zúzni kezdett. A vádlott összetörte a kézfertőtlenítő automatákat, mikrofonokat, szétszórta a könyveket, majd meggyújtotta a templomoltáron elhelyezett gyertyákat. Ezután felment a templom karzatára, és az ott elhelyezett, körmenethez használt fakereszt ledöntése után egy vázát is széttört.

A férfi ezek után átment a paplakba is, ahol leszaggatta a függönykarnisokat, majd onnan kijőve a templom udvarán virágkaspókat borogatott fel, végül egy hirdetőtáblát is megrongált. Ezen cselekményével a vádlott az egyházközségnek 185.000 forint kárt okozott.

A férfit az buktatta le, hogy a templomkertből kifelé jövet sérüléseket szerzett, és a cipőjét, valamint a telefonját is elveszítette, ezért egy járókelőtől segítséget kért, aki értesítette az ügyeletet. A kiérkező rendőrök felfedezték a rongálást, és a férfit - ellátását követően - őrizetbe vették.

Az ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő rongálót a mai napon bíróság elé állította. A bíróság gyorsított eljárásban pénzbüntetésre ítélte és kötelezte az okozott kár megfizetésére.

 

 

Hirdetés