Hirdetés

Folytatódik a monszunidő, két vármegyében is leszakadhat az ég szerdán

Bár nem kell sokat várni, hogy a csapadékos időjárás tartósan abbamaradjon, de szerdán még mindig több helyen alakulhat ki zápor, zivatar, sőt felhőszakadás is. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 27 fok között alakul.

Hirdetés

A Magyarország fölött állomásozó vastagabb felhőtömb fokozatosan kelet felé halad. Nyomában egyre többfelé kisüt majd a nap, ugyanakkor erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés is, amelyekből főleg a Dunától keletre szórványosan várható zápor, zivatar.

A felhőzet csak estére csökken. Nyugat-Dunántúlon és a zivatarok körül megerősödik majd az északias szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 27 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon ennél hűvösebb is lehet.

A következő 1-2 napban még mindig számíthatunk esőre szórványos jelleggel, sőt, helyenként zivatar is előfordulhat és pár fokkal visszaesik majd a hőmérséklet is. Az előrejelzések szerint péntektől hagy alább az esőzés, azután pedig berobban a meleg, amely tartós lesz és egészen a jövő hét közepéig kitart.

Mivel hidegfronthatás várható, az arra érzékenyeknél felléphet fejfájás, koncentrációs zavar, vérnyomás-ingadozás.

Zivatar miatt a HungaroMet citromsárga figyelmeztetést adott ki Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna vármegyékre. 

Békés és Csongrád-Csanád vármegyékben a zivatarok mellett felhőszakadásra is figyelmeztet a Hungaromet.

 

 

Hirdetés