Hirdetés

„Lehozza majd a csillagokat is az égről” – Benedek Tibor fiáról beszélt egykori edzője

Benedek Mór más típusú vízilabdázó, mint néhai édesapja, Benedek Tibor – állítja Keszthelyi Tibor, aki két évig irányította a fiatalember edzéseit.

Hirdetés

– Két évig voltam Benedek Mór edzője – mondta a Metropolnak az 1988-as szöuli nyári olimpián ötödik helyezett válogatottunk játékosa, a központi sportiskolások utánpótlásmestere, Keszthelyi Tibor. – Minden kollégának ilyen aranyos, jól nevelt, az edzésutasításokat maradéktalanul betartó játékost kívánok.

A vízilabda-szakember szerint Mór testalkatában inkább az édesanyjára ütött, hiszen feltűnően magas. Hosszú kezekkel és lábakkal áldotta meg a sors, a lábtempója ideális, nagyszerűen úszik. Mindezek ebben a sportágban előnyös adottságoknak számítanak, ráadásul ügyesen látja át a játékszituációkat. 

– Szaknyelven szólva tehetséges a kapás hátsó poszton – hangsúlyozta Keszthelyi úr. – Nem mindegy, hogy egy pólós mire képes a víz alatt. Míg édesapja, Tibor balkezes volt, addig a fia jobbkezes. Lövőereje kiemelendő, a büntetőket is igen jó százalékkal értékesíti. Bár már nem az én KSI-korosztályomhoz tartozik, de tudom, hogy az utánpótlás-válogatottnál is felfigyeltek rá, a közös edzésekre rendre meghívót kap, és a KSI felnőttegyüttesében is bajnokikat játszik.

Keszthelyi szerint Benedek Mór posztján számos kiváló magyar pólós játszik. Azt tippeli, a jelenlegi idényt követő két bajnokság után derül ki, milyen irányt vesz a júniusban tizenhetedik életévét betöltő Mór fejlődése.

Keszthelyi szerint Benedek Mór posztján számos kiváló magyar pólós játszik. Azt tippeli, a jelenlegi idényt követő két bajnokság után derül ki, milyen irányt vesz a júniusban tizenhetedik életévét betöltő Mór fejlődése.

Férfias testalkata ellenére alapvetően még gyerek. Megfigyeltem, ha valaki megsérti, az mélyen érinti, ilyenkor magába fordul, és egyedül teszi túl magát azon. Van esze a vízilabdához, edzés, mérkőzés előtt biztosan pluszerőt, motivációt jelent neki, hogy mielőtt belép a Hajós-uszodába, édesapja, Tibor arcképe fogadja. Ha a jövőben is helyes irányban halad, egészen biztosan lehozza majd a csillagokat is az égről.

 

 

Hirdetés