Hirdetés

Nagyon fontos nap a mai

Régen úgy tartották, ha február másodikán jó az idő, később fog tavaszodni. Ilyenkor azt mondogatták, inkább farkas ordítson be az ablakon, minthogy kisüssön a nap! Milyen szokások kötődnek még Gyertyaszentelő Boldogasszony napjához?

Hirdetés

Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után ezen a napon, vagyis február másodikán mutatta be gyermekét a jeruzsálemi templomban. A jelen lévő idős Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered a szentelt gyertya, és a gyertyaszentelés szokása is és ezért a szentelt gyertya Jézus egyik legrégebbi jelképe. Emellett II. János Pál pápa 1997-ben a szerzetesek világnapjává nyilvánította február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony napját. Azóta az egyház ezen a napon ünnepli azt a mintegy egymillió férfit és nőt, akik a világon katolikus szerzetesként élik az életüket.

Ehhez a naphoz számos népszokás is tartozik.

Például régen úgy tartották, hogy ha február másodikán jó idő van, akkor későn tavaszodik.

A néphiedelem szerint ha ezen a napon a medve kijön a barlangjából, és ha meglátja az árnyékát, akkor megijed tőle, és visszamegy aludni, amiből arra következtettek, hogy újra hideg lesz. Ha viszont nincs árnyéka, akkor kint marad, mert tudja, hogy ez a tél utolsó próbálkozása és hamarosan enyhül az idő, vagyis jön a tavasz.

 

 

Hirdetés