Hirdetés

Szent Antal tisztelet a csornai Jézus Szíve templomban

Június 13-án a Szent Antal oltárnál közösen tartott szentmisét Németh László egykori csornai plébános és Winkler Zsolt atya, a szent kihelyezett ereklyéje mellett.

Hirdetés

A szentmisét városunkért és annak lakóiért ajánlották fel az atyák, hiszen Csorna város védőszentje Szent Antal.

László atya szentbeszédében, közvetlen módon, a saját életéből idézte fel Szent Antalhoz kapcsolódó élményeit. Felhívva a figyelmet, hogy a világszerte ismert szent mindenki életében jelen lehet, bátran imádkozzunk hozzá kérjük közbenjárását.

A Szent Antal litániát követően sor került, hasonlóan a tavalyi évhez, a tartós élelmiszer adományok megáldására is, melyeket az önkéntesek helyi családoknak állítottak össze visznek el.

 

 

Hirdetés