Hirdetés

Nagyszabású fejlesztések Kapuváron

A „Kulturális és sportinfrastruktúra fejlesztése Kapuváron” című projekt keretében Kapuvár önkormányzata több, mint 370 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében.

Hirdetés

A projekt megkezdéséhez kapcsolódva egy sajtónyilvános nyitórendezvényt tartottak a város lakosságának bevonásával ma délután 1 órakor a Rábaközi Művelődési Központ Klubtermében.

- A Top Plusz pályázatain nagyon jól szerepelt a város, mivel 2,7 milliárd összeget nyert el eddig. A Rábaközi Művelődési Központ nagyteremének átalakítása már elkezdődött, a székek cseréjét már régóta terveztük. Ugyanennek a projektnek a része egy új öltöző építése a KSE pályán, illetve egy kerékpárút kialakítása a Győri úti kereszteződéstől a Kerékpáros Centrumig, a Fürdő utcában.

Egy másik pályázati forrásból az ipari parkból is lehetővé tesszük a biciklivel való biztonságos közlekedést - mondta el Hámori György, Kapuvár polgármestere. A város a komplex projekt megvalósítását a konzorciumi partnerével, a Rábaközi Művelődési Központ, Városi Könyvtár és Muzeális Kiállítóhellyel együttműködve hajtja végre. A fejlesztés keretében teljesen megújul a város művelődési központjának belső tere, valamint zöldterület fejlesztés is történik.

- A projekt fő célja a Rábaközi Művelődési Központ egy részének felújítása. A korábbi felújítás kiterjedt a termekre, a kiszolgálóhelyiségekre. A mostani támogatás lehetővé teszi, hogy a színpad és a színházterem is megújuljon, 440 látogató befogadására lesz alkalmas, a függönyt pedig motoros szerkezettel mozgatják. Modernizációban és esztétikailag is nagy lépés előtt áll az intézmény – ismertette Henye Zsuzsanna, a Rábaközi Művelődési Központ vezetője, aki elárulta, ősztől indulnak a bérletes színházi előadások is.

A KSE pályán komfortos öltözők várják majd a sportolókat.
- Nagy számú, 200 sportolónk öltözési lehetőségei beszűkültek idővel és szociális kiszolgálóhelyiség híján voltunk. KSE Sporttelep területén lévő, régi sport vendéglő épületét alakítjuk át a projekt keretein belül. Négy öltözőt, illetve mosdót és mellékhelyiségeket vehetnek igénybe sportolóink. Ezzel a futball mellett számos más sportágat is be tudunk vezetni. Az utánpótlás egyesületünk, a Nebulo FSE ennek a fejlesztésnek köszönhetően tervezheti nemzetközi torna lebonyolítását is – mondta el mondta el Böcskör Zsolt a Kapuvári Sportegyesület vezetője.

 

 

Hirdetés