Hirdetés

A csaló elleni eljárás befejezve

Interneten elkövetett csalás miatt apa és fia ellen nyomoztak a soproni rendőrök.

Hirdetés

A Soproni Rendőrkapitányságra feljelentés érkezett, amely szerint a sértett egy internetes közösségi portálon meghirdetett motorkerékpárt kívánt vásárolni a hirdetés feladójától. A potenciális eladónak – miután telefonon erről megegyeztek – a vásárló 2022. január 10-én a jármű értékének felét, azaz 70 ezer forintot átutalt a megadott számlaszámra, azonban a segédmotoros kerékpárt nem kapta meg. Ezt követően a hirdető telefonon elérhetetlenné vált, az internetes profilt pedig törölték.

A nyomozók azonosították a motort hirdető által használt telefon-, valamint számlaszám tulajdonosát. Mint kiderült, a telefon és a számlaszám egy testvérpárhoz tartozott. A rendőrök kihallgatták a telefon tulajdonosát, illetve annak testvérét is. A telefonszám előfizetője, egy 46 éves takácsi férfi vallomásában elmondta, hogy a sértett által elutalt pénzt a fia és egy nőrokonuk vették fel egy automatából.

A büntetőeljárás további szakaszában a 46 éves férfi – akkor még 17 éves – fiát a nyomozók csalás vétsége miatt szintén gyanúsítottként hallgatták ki. Elmondta, hogy a hirdetést hamis profil felhasználásával ő adta fel, a vevővel az édesapja telefonszámáról beszélt, és egy másik rokona számlaszámára utaltatta a motorért kért előleget.

A soproni rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtották, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Győri Járási Ügyészségnek.

Forrás: police.hu

 

 

Hirdetés