Hirdetés

Tűz volt a győri kórházban

2023. október 12-én a győri hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat szituációs gyakorlaton vettek részt a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban.

Hirdetés

A tűzoltó egységek a sérült személyek mentésének, hordágyra történő rögzítésének, valamint zárt, füsttel telítődött helyiségben való mozgatásának szakszerű végrehajtását gyakorolták. A gyakorlat célja továbbá, hogy az épület sajátosságait megismerve, egy esetleges tűzeset során minél hatékonyabban, gyorsabban és minél biztonságosabban tudják végrehajtani feladataikat. 

A felvetés szerint a harmadik emeleti raktárban karbantartás közben egy dolgozó tűzveszélyes tevékenységet (flexelést) végzett. A kipattanó szikra begyújtotta a mögötte lévő papírokat, amelyről a tárolt anyagokra is átterjedt a tűz. Az osztályon a kórtermek füsttel telítődtek, az egyik szobából két embert ki kellett menteni. Az egyikük nem tudta önerőből elhagyni a helyiséget, ezért a tűzoltók hordágyon vitték biztonságos helyre, majd a másik embert az ablakon keresztül létraszer segítségével mentették ki.

A szolgálatparancsnok  megfelelőre értékelte a gyakorlatot

 

 

Hirdetés