A „Hanság Gyöngyszeme” lett ismét az újraszentelt maglócai Szent Bertalan-templom

Hét esztendeig tartó felújítási munkálatok után, 2024. július 13-án Veres András megyéspüspök újrakonszekrálta a Győri Egyházmegye egyik legkisebb, alig száz fős kistelepülésének a Rábaközben, annak hansági részén fekvő Maglócának a XVIII. század második felében (1764-1790) épült templomát.

A konszekrációt az tette indokolttá, hogy kívül-belül, az utólagos falszigeteléstől a toronykeresztjéig szinte mindenhez hozzá kellett nyúlni. A felújítás első szakaszában a tetőzet, templomkülső, falszigetelés helyreállítása megtörtént 2018-19-ben, még negyedrészt faluprogramos állami, háromnegyedrészt egyházmegyei támogatásból. A hasonló volumenű második szakasz már teljes egészében egyházmegyei forrásból készült el, kiegészítve a hívek adományával és megannyi felajánlott önkéntes munkaórával, köztük szakmunkával.

Az ünneplést megelőzően a templomba érkezett a főoltár oltárkövébe szánt Boldog Apor Vilmos vértanú, győri püspök ruhaereklyéje. Az a vérrel átitatott ingből leválasztott szövetdarab, amelyben a halálos lövéseket elszenvedte. A püspökségről Bősárkányba szállított relikviát az ottani hívek kis csoportja gyalog zarándokolva vitte végleges helyére.

A 260 évvel ezelőtt épült és mostanra teljesen megújult maglócai templom konszekrálása vízszenteléssel kezdődött, majd a főpásztor végig vonult a templomon és meghintette szenteltvízzel a falakat és a híveket. Az Izaiás próféta templomtérben történt meghívását elbeszélő olvasmány, amelyben az oltár parazsával tisztítják meg a küldetésre, szólásra vállalkozó próféta ajkát, majd a mester és tanítvány viszonyát, a tanítványok verebeknél értékesebb mivoltát és számon tartott haja szálát tárgyaló Máté szerint evangéliumi részletet követően, a főpásztor a tanítást a templomszentelés valóban rendkívül ritka ünnepi eseménye köré fonta.

Hangsúlyozta, hogy a szép templomra – annak szükségszerűen tiszta, rendezett, esztétikus voltát többször is megemlítve – nem a világmindenséget alkotó Istennek, hanem minekünk van szükségünk. Isten jelenlétébe érkezhetünk. A képek, szobrok, jelképek is ezt hivatottak szolgálni, hogy Istenhez emelkedjünk, vele találkozzunk, jelenlétében időzzünk. Az épülő vagy felújított, működő templom a közösség és a nemzet életrevalóságának kifejezője. A főpásztor a világhírű építészt, Gaudit idézte, aki, miután megkérdezték, hogy mikorra fejeződik be az akkor épp csak elkezdődött barcelónai templom, a Sagrada Familia építése, ezt az elgondolkodtató választ adta: „Addig él a nemzet, amíg épül templom”.

Ami a családnak a családi asztalt jelenti és a megerősítésüket szolgálja, az Isten családjának az, az oltár asztala, az eukarisztia áldozata, amelyet közösségben ünnepel, mely ezáltal egyénileg és közösségileg is erősödik. A Tábor-hegyre Jézussal felkapaszkodó és ott az isteni dicsőséggel találkozó apostolokból felszakadó kiáltás: az „Uram jó nekünk itt lenni!” a mi örömünk kifejeződése is lehet, ha hűségünkkel, a templomért hozott áldozatainkkal fáradtságot vállalóan mi is nekiindulunk a hegynek - zárta buzdítását, jókívánságait kifejezve a főpásztor.

A szentelési szentmise leglátványosabb eleme, a templomfalak krizmával történő megkenése volt. Az apostolok tizenkettes, és a Jelenések Könyvében szereplő Mennyei Jeruzsálem ugyanilyen számú drágakövekből épült kapujának mintájára, nagycsütörtökön szentelt balzsammal kevert olívaolajból készült krizmával a püspök megkeni a templom falait tizenkét helyen. Ide kerülnek a szentelési keresztek, tartójukra pedig az égő gyertya. Kereszteléskor, bérmáláskor, pap- és püspökszenteléskor, (katolikus királyok koronázásakor is) használatos, a Krisztusnak való lefoglaltságot, ezzel együtt a krisztusivá történt átlényegítést, az Ő „illatát” hordozót, a Krisztust megjelenítőt jelzi. Mindezek „nyomatékosítására” parázsra tett tömjén illatával hinti (füstjével incenzálja) a híveket és a felszentelt templomot.

A szentmise szokásos rendjében folytatódott az áldozati résszel a szentáldozás végéig. Akkor megfigyelhető volt, hogy az áldoztató kelyhek a miséző oltárra kerültek és nem azonnal az őrzési helyükre, a tabernákulumba. Ennek oka az, hogy a felújítás utolsó másfél évében szünetelt a templomi szertartás, és dicséretes ilyenkor a szentségházat, használatba vétel előtt külön is megáldani. Miután ez megtörtént, a szentmisén megmaradt szentostyák bekerülhettek az oltárszekrénybe, felettük pedig kigyúlt az örökmécses.

Az ünnepélyes áldás után a plébániatanács elnöke, Farkas András (édesapja évtizedekig volt a templom kántora) hálatelt szívvel köszönte meg a püspök úr szolgálatát, és a tekintélyes támogatást, amelyből Maglóca temploma ismét (és ekkor hangzott el a kifejezés az ősi mondás szerint) a „Hanság Gyöngyszeme” lehet.

A templomi ünneplésen a Musica Sacra szolgálatát Takácsné Papp Judit Jolán látta el, a maglócai templom állandó kántora.