A templomban kissé a mennyországban érezhetjük magunkat - A Csornai Esperesi Kerület zarándoklata

„Azért gyűltünk össze, hogy egy szív és egy lélek legyünk Krisztusban” – köszöntötte a zarándokokat Böcskei Győző székesegyházi plébános, aki kifejtette: nemcsak a szentelési ünnepére készülünk, hanem egy anyának a kép is áll előttünk, aki vérrel könnyezett március 17-én. Ma is 17. van, felidézzük a vérrel könnyezést. Mária féltő tekintetét látjuk, ahogy Szent Fiát nézi, és minket is így szemlél. Amikor az ember zarándokol, akkor énekel, hogy szíve közelebb kerüljön az Úrhoz. Figyeljünk oda, hogy meghalljuk szívünkben azt a dallamot, amit az Úr szerzett nekünk. Amit pedig  ma Isten és a Könnyező Szűzanya előtt kérnek, találjon meghallgatásra!

Winkler Zsolt kerületi esperes a szentmise bevezetőjében kiemelte: zarándoklatra jöttünk Egyházmegyénk főtemplomába, ahol bennünket együttérző anyai szeretet vár, hiszen nagy kincs a Könnyező Szűzanya kegyképe, amit itt őriznek. Ez a mai alkalom, a nagykilenced része, amikor a mi esperesi kerületünk jött ide imádkozni. Ezt a szentmisét ajánljuk fel esperesi kerületünk plébániájának híveiért. Ez a templom jele annak a templomomnak, ami mi magunk vagyunk: Isten temploma.

Szentbeszédében Zsolt atya elmondta: a Csornai Esperesi Kerület ezzel az alkalommal igyekszik hozzájárulni az újraszentelés előtt lelki készülethez, a nagykilencedhez. Fontos ez a hely, mert ez a templom székesegyház, Egyházmegyénk főtemploma, ahol mindenki otthon kell, hogy érezze magát. Olyan, mint amikor a szülői házba tér valaki haza. Az jelenti, hogy van hová tartoznunk, és azt is, hogy mi összetartozunk. Az Egyház egységnek is a jelképe. A jelenlétünkkel, az imádságunkkal, a szentmisébe való buzgó bekapcsolódásunkba, az együtt énekléssel fejezzük ki azt, hogy egy családba, hogy ide-, hogy összetartozunk.

Az itt megélt liturgia mintát adnak nekünk az otthoni összetartásra, családias együttlétre. Igazán így él az egyház közösségeiben, sokszínűségében. Rendezett, esztétikus, lélekemelő a székesegyház, ez is minta számunkra az igényességre. Amikor először beléptem ide, lélegzetelállító volt, a mennyországban éreztem magam – idézte fel élményét Zsolt atya. Nem önös érdek, nem fényűzés, ami a szemnek gyönyörködtető, hanem eszköz arra, hogy a mennyországban érezzük magunkat. Nemcsak a freskók, hanem a titulus, a főoltárkép is ezt jelzi: Nagyboldogasszony, aki testestől-lelkestől fölemeltetett a mennybe. Ez nem távoli, mesebeli történet. A mi életünk is olyan, hogy Isten megadja az utat, hogy a hit növekedése által előbbre jussuk az Úrhoz.

Búcsújáró hely, és micsoda ajándék, a Jóisten hihetetlen gondoskodása, hogy itt találkozunk. A Jóisten kegyeltjei vagyunk: itt a Szűzanya együttérzését is megkaptuk. Annyira szükségünk van ma a gyógyító együttérzésre. Különleges kisugárzása a helynek, hogy aki a Szűzanyához fordul, az itt lelki megerősödésre talál, mert a Szűzanya tudja, mit jelent küzdeni, hogy mi a fájdalom. 

Ez a templom azért jó hely, mert kissé a mennyországban érzethetjük magunkat. Jó itt lenni, ahol az ember sok baja, gondja szép csendesen elpihenhet, elmerülhet mennyei békében.

Ez a templom eszünkbe kell juttassa a mi kőből épült templomunkat, ahonnan ide jöttünk. Az evangéliumban (Jn 2,13-22) hallottuk: romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt újjáépítem. Az evangélista a húsvét fényében megjegyzi, hogy teste templomára gondolt. Előre jelzi a jeruzsálemi templom pusztulását is, az ószövetségi templomáét, ami Istennek volt lefoglalva, ahová csak a választott nép tagjai léphettek be bizonyos rituális feltételek mellett. Azt is jelezte, hogy ez a templom feleslegessé válik, mert az Istenhez való kapcsolat nincs zárt helyhez kötve. Krisztus maga Isten jelenléte mindannyiunk számára. A feltámadt Krisztus hirdeti, hogy Isten mindenhol jelen van a világban, ahol ott van a Föltámadott. Különlegese jele Krisztus teste, az Oltáriszentség.

A mai szentmise megtanít bennünket arra, hogy a templom összeköti az eget és a földet. A mi templomunk puszta jelenlétével hirdeti, hogy bár a mi házaink között van, mégis más funkciójú, mint a többi. Tornyával az ég felé mutat, jelzi azt, hogy a Jóisten ott van, jelen van a mindennapi életünkben. Ha munkánkat, pihenésünket áthatja Isten közelsége, akkor lesz békés és boldog életünk, amire mindannyian áhítozunk. Templomunk hitünk bölcsője. Itt kapunk táplálékot a növekedéshez a szenteségek által, itt válunk nagykorúvá a kegyelemben. Szeressük templomunkat úgy, mint az édesanyánkat, aki akkor is szép és kedves számunkra, ha már idős egészsége már nem a régi. Jó találkozni olyan hívő közösségekkel, akik tesznek azért, hogy szép, tiszta, igényes legyen a templom, rendezett a liturgikus tér. Ne úgy legyünk vele, hogy itt ez így is jó, hogy elviseljük, amit otthon nem tűrünk el, mert úgyis keveset megyünk oda. A templom legyen ékszerdoboz, a legszebb, a legízlésesebb.

Ez a mai együtt ünneplés figyelmeztessen arra, hogy mi vagyunk a templom. A szentleckében (1Kor 3,9-17) Páltól apostoltól hallottuk: Ti Isten temploma vagytok. A keresztség által a Szentlélek templomai lettünk. Egy kőből épült templom felszentelésére készülve, jusson eszünkbe a saját méltóágunk, hogy azért is kell tennünk. Akkor lesz szép az ünnep, ha mint élő kövek megújulunk. A bűn kikezdi Isten templomának az állagát. Az önpusztító szenvedélyek szinte kiáltanak: vigyázzatok Isten templomára!

Őáltala, ővele és őbenne, azaz Krisztus által Isten templomai vagyunk, az a hely, ahol a világ megszentelődik. Nem máshol kell keresnünk boldogságunkat, hanem egészen közel, hiszen Istenre rátalálásunk helye önmagunk lelke, szívének tabernákuluma. A jövőképünk is ebben van, hiszen Isten testestől-lelkestől lefoglalt minket, és az örök életben újjáépíti testünk templomát is. 

A templomszentelésre készülünk, amely az eljövendő időre mutat és a jövendőt mondja,  ahogy az allelujás versben hallhattuk. Teljesedjék ez Egyházunkra, Egyházmegyénk főtemplomára, a székesegyházra, az otthoni templomainkra és önmagunk templomára az ígéret, és ezzel az örömmel ünnepeljünk, minkét az Úr mondja: „Kiválasztottam és megszenteltem ezt a helyet, hogy benne legyen nevem mindörökké (2Krón 7,16)” – zárta szentbeszédét Winkler Zsolt esperes.

A szentmise zenei szolgálatát Varga Benedek kántor és a szanyi Szent Anna Kórus végezte.

A záróáldást követően a Kegyoltárnál az Értünk Vérrel Könnyező Szűzanyát köszöntötték. A Nagykilenced utolsó alkalmával, augusztus 17-én a Mosoni Esperesi Kerület zarándokol a Nagyboldogasszony-székesegyházba.

Győri Egyházmegye Sajtóiroda (hmg)
Fotó: Ábrahám Kitti