Élelmiszer-adománnyal segítette a rászorulókat a Vöröskereszt Győrsövényházon
A Magyar Vöröskereszt győrsövényházi alapszervezete 2026. január 30-án összesen 33 élelmiszercsomaggal nyújtott segítséget a településen élő családok számára.
Az akció célja a rászorulók támogatása és a mindennapi megélhetés megkönnyítése volt.
Hancz Lászlóné, az alapszervezet vezetője elmondta, hogy az átadott csomagok pékárut, zöldségeket és csirkehúst tartalmaztak. Az élelmiszerek az élelmiszermentési program keretében érkeztek, felajánlóként három győri Tesco Magyarország-áruház, két Lidl Magyarország-áruház, valamint a Foodpanda járult hozzá az akció sikeréhez.
A segítségnyújtás megvalósításában Hancz Lászlóné munkáját Gecsei Andrea, Nagy Mihályné, Fördős Istvánné és Varga Istvánné segítette, emellett az önkormányzat is aktívan közreműködött a szervezési és lebonyolítási feladatokban.
A kezdeményezés ismételten rámutatott az összefogás erejére és arra, hogy a közösségi együttműködés kézzelfogható segítséget jelenthet a helyi családok számára. A szervezők ezúton is köszönetet mondanak mindenkinek, aki hozzájárult a sikeres megvalósításhoz és a rászorulók támogatásához.




