Szil település sikeres pályázata a Közösségi kemence program megvalósítására
Szil település a Petőfi Kulturális Program keretében 2025-ben sikeres pályázatot nyert a Közösségi kemence program megvalósítására.
A kezdeményezés elsődleges célja a helyi gasztronómiai értékek összegyűjtése, dokumentálása, publikálása és népszerűsítése, nemcsak a település lakossága, hanem a szélesebb közönség számára is.
A program előkészítéseként a tegnapi napon sor került az első, zárt körű egyeztetésre, amelyet a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársa koordinált. Az egyeztetésen részt vettek az Életmód Egyesület, valamint a Szil Értéktár Bizottság tagjai, akik közösen tekintették át a program szakmai irányait és a megvalósítás lehetséges lépéseit.
Szil számára kiemelten fontos a helyi értékek ápolása és megőrzése, valamint a közösségi összetartozás erősítése. A Közösségi kemence program jó lehetőséget teremt arra, hogy a település gasztronómiai hagyományai élő módon, közösségi élményekhez kapcsolódva kerüljenek bemutatásra és továbbörökítésre.
A program további elemeiről és a tervezett eseményekről hamarosan részletes tájékoztatást adnak a szervezők. Érdemes figyelemmel kísérni a fejleményeket és a közelgő programokat.
A rendezvény a Petőfi Kulturális Program keretében, Magyarország Kormányának támogatásával, a kultúrstratégiai intézmények és további kiemelkedő kulturális szolgáltatók közreműködésével valósult meg.




