Hirdetés

Falunapi programok Szárföldön

Falunapot tartanak Szárföldön szombaton. Horgászversennyel kezdődik a program reggel hét órától a látványtónál, majd nyolckor zenés ébresztővel keltik a helyieket.

Hirdetés

Délelőtt már kezdetét veszi a főzőverseny, finomságok készülnek majd a bográcsokban. Délelőtt tíz órakor lesz a tizenegyesrúgó verseny. Délben ebédre várják a vendégeket, a zenét hozzá Szórádi Árpád szolgáltatja. Délután fél kettőtől kulturális műsort láthat a közönség. Fellépnek a szárföldi óvodások és iskolások, illetve a helyi hagyományőrző egyesület tagjai. Három órától operettdalokat énekel Csikó Teodóra és Takács Zoltán, négy órakor pedig Bodnár Attila és Pap Rita koncertezik. Ötkor a rábacsanaki néptáncegyüttes szerepel, fél hétkor a Neoton Party Band szórakoztatja a közönséget, este kilenckor az Apostol együttes. A falunapot bál zárja, melyen a T-Boy együttes húzza a talpalávalót. A kísérőprogramok között szerepel légvár, sétakocsikázás, fazekasbemutató, kézművesprogramok, Erus Ezotériája.

 

 

Hirdetés