Hirdetés

Tudni kell abbahagyni is! Hiszek a generációváltás fontosságában! - beszélgetés Németh Gergely szanyi polgármesterrel

Németh Gergelyt nagyon senkinek nem kell bemutatni térségünkben. Szany nagyközség polgármestereként, a Győr-Moson-Sopron megyei Agrárkamara elnökeként, valamint a MAGOSZ megyei elnökeként széles rálátással rendelkezik a magyar vidék helyzetére, véleményének pedig minden fórumon hangot is ad. Vele beszélgettünk családról, generációváltásról, a kistelepülések helyzetéről, hogy milyen egy jó polgármester és a terveiről a következő évekre.

Hirdetés

Polgármester úr, sok területen vagy aktív, de mindegyik tisztséged a vidékhez, a vidéki életformához kötődik. Véletlen csupán?

Nem hiszek a véletlenekben. Hét gyermekes parasztcsalád ötödik gyermekeként láttam meg a napvilágot, javában tombolt a kommunizmus. Saját szememmel láttam, hogy a magyar vidék sorsa hogyan alakul a rendszerváltás előtt és után is. Ebben a helyzetben próbáltam én is boldogulni, szüleim gazdálkodással foglalkoztak, a bátyám agrárvonalon tanult tovább, a nővéreim egészségügyi pályára mentek, én pedig kezdetben a vendéglátás irányába fordultam. Szanyban éttermet vezettem, ahol nap, mint nap szembesültem az emberek nehézségeivel, a vidéket sújtó intézkedések következményeivel. Keresztény-konzervatív neveltetésemnek köszönhetően a mai napig fontos számomra a hit, fontosak az emberi kapcsolatok és hiszek abban, hogy erős háttérrel és támogatással az ember sok mindenre képes. A tisztségeket soha nem én kerestem, mindegyik esetben felkérések után vállaltam a feladatokat, de vállaltam, mert a magyar vidék nem csak az otthonom, hanem a szenvedélyem is lett.

 

Hogy kezdődött az út?

A 90-es években kezdtem el a családi gazdaságban tevékenykedni. Szántóföldi növényekkel, állattenyésztéssel is foglalkoztam. 1989 óta pedig vadászom, a mai napig kikapcsolódást nyújt számomra. A 90-es évek végén - egy haláleset miatt - rendkívüli vadászgyűlést kellett összehívni, ahol hirtelen azon kaptam magam, hogy én lettem az elnök, mentem haza és a feleségem kérdezte, hogy na, ki lett az elnök? Mondtam neki, hogy én, kikerekedtek a szemei, hiszen nem így indultam el otthonról. Ez a történet azóta is nagy nevetéseket szül a családi rendezvényeken. A vadásztársaság sikeresen működött, visszaszereztük a vadászterületeket, teljesen újjáépült a vadászház, 15 évig rendeztünk megyei vadász napokat, sőt egyszer országos rendezvényt is. 2002-ben aztán felkértek, hogy a szanyi képviselőtestületben képviseljem a gazdák érdekeit, meg is választottak. Onnéttól láttam bele jobban a települési döntéshozatalba és felismertem, hogy minden mindennel összefügg. 2006-ban aztán a helyiek nagy többséggel polgármesternek választottak, kampányra nagyon nem volt szükség, mert itt is sokak felkérése, bizalma állt mögöttem, amire mindig igyekeztem is rászolgálni. 4. ciklus óta vezetem a települést, amiért öröm dolgozni a szanyi emberekkel közösen.

 Hogy alakult Szany fejlődése az elmúlt 18 évben?

2006 és 2010 között épphogy életben tudtunk maradni. Az akkori baloldali kormány vidékbarátnak egyáltalán nem nevezhető, a vidéket folyamatosan sújtó, kritikán aluli intézkedéseket hozott, csupán a baloldali vezetésű települések tudtak elvinni fejlesztéseket. Az önkormányzatok eladósodtak, a baloldalnak a vidék egyáltalán nem számított. Mi, Szanyban a likviditás fenntartására törekedtünk, próbáltunk megmaradni, beszédes, hogy akkortájt egyetlen új ház sem épült községünkben, 60 beköltözhető ház állt üresen, az emberek inkább menekültek a kistelepülésekről. 2010-ben aztán nyert a Fidesz, ami nagy fordulatot hozott a vidékhez és a kistelepülésekhez való hozzáállás tekintetében. A nemzeti kormány amit megígér, azt meg is tartja, tiszteli a vidéki embereket. A baloldali kormányok maximum az ígérgetéshez értettek, és még tiszteletet sem mutattak.  2010 és 2023 között csak Szany több mint 100 elnyert pályázattal büszkélkedhet, amelyek az élet minden területét érintik. Gazdaság, infrastruktúra-fejlesztés, kultúra, sport, civilek, egyházközség, mindenki profitált a településnek megítélt támogatásokból. Az előző példánál maradva, ma már egyetlen beköltözhető, használt ingatlan sincsen Szanyban, miközben a falusi CSOK-nak is köszönhetően folyamatosan épülnek az új családi házak, nő a lakosságszám. Sajnos másfél éve elhunyt szeretett kanadai, 56-os nagybátyám, aki minden évben visszatért Szanyba, ő mondta, hogy szerinte mi, akik itt élünk, nem is biztos, hogy tisztán látjuk, mennyit fejlődött a település évről-évre. Sajnálom, hogy már nem láthatja, hogy az utóbbi másfél évben is mennyit léptünk előre.

 

 

Akkor érzi vagy sem a lakosság a saját bőrén a változásokat?

Azt szoktam mondani, hogy vannak céljaink, amikhez jó utak kellenek. Ma már 10 perc alatt elérjük a gyorsforgalmi utakat és így gyorsan és biztonságosan a közeli városokat is. A beköltözők 50 %-a semmilyen korábbi kötődéssel nem bír Szanyhoz, csupán megtetszett neki településünk és vidéki otthonául választotta. Nagy öröm számomra, hogy a fiatalok nem mennek el Szanyból, sőt, a nyugdíjas korba lépők is inkább haza költöznek a korábbi szülői házba. Ezek beszédes tények, vitathatatlanok. Akinek van viszonyítási alapja, az pontosan látja, hogy mennyit változott a vidéki életszínvonal. Ma már az emberek esténként futnak, sétálnak, kutyát sétáltatnak a településen, a régi rendszerben ezért megszólták volna őket, hogy hogyan van erre energiájuk. Összetartó, dolgos közösség alakult ki nálunk, amihez a helyi civil szervezetek is sokat hozzátesznek, büszkék vagyunk rájuk. Persze mindig lesz olyan ember, akinek semmi sem lesz jó és akkor is elégedetlen, ha mindene meg van. De a tények azért makacs dolgok. A Magyar Falu Program az élet olyan területein is segítséget nyújt számunkra, amelyekről korábban nem is álmodtunk, ezt pedig a lakosság ténylegesen érzi a saját bőrén is.

 

Miben segít a Magyar Falu Program, mitől ilyen sikeresek a kistelepülések a programban?

Mondhatnám, hogy ennél jobb programot még nem találtak fel, hiszen ránk szabták, nincs szükség még projektmenedzserre sem, hogy sikeres pályázatokat nyújtunk be. Egyszerű és világos a pályázat benyújtása és az elszámolása is, és ami a legfontosabb, hogy 5 napon belül megérkezik a támogatási összeg, azaz nem kell hitelt felvenni, eladósodni, hiszen előfinanszírozott az elnyert fejlesztés. A támogatási célok pedig az élet minden területére kiterjednek, minden település megtalálja azt, amire valóban szüksége van. Számos kistelepülést ez a program mentett meg a kihalástól és a pusztulástól, sőt, olyat is látok, ahol előre menekültek és megépült egy játszótér, pedig épphogy elkezdtek újra kisgyermekek születni a faluban. De következő évben pont a játszótérnek is köszönhetően még több kisgyermekes költözött be, vagy még több gyermek született. A program valóban mindenre reagál, nagy segítség, hogy épp a mi országgyűlési képviselőnk, Gyopi vezeti, aki tényleges párbeszédet folytat velünk és a magyar vidékkel.  

 

Mitől lesz valaki jó polgármestere a településének?

A kérdés több mint aktuális, hiszen azt még nem mondtam, hogy 2024-ben már nem indulok a polgármesteri választáson, átadom a stafétát, ezért különösen fontos, hogy közösen a szanyiakkal találjuk meg azt a személyt, aki jó polgármestere lesz otthonunknak a jövőben. Én hiszek a generációváltás fontosságában. Ezt a saját életemben is mindig szem előtt tartottam, nem véletlen, hogy 2014-ben átadtam a fiamnak a családi gazdaságot, aki új lendületet, innovatív gondolkodást és fiatalos szemléletet hozott magával. Persze ott vagyok mögötte, a nagy döntéseknél kikéri a véleményemet és hallgat is rám. A tapasztalat, a gyakorlatiasság és az idősebb generáció bölcsessége kell, hogy párosuljon a fiatalság lendületével és újító szemléletével. Ez nálunk nagyon jól működik és szeretném, ha Szany esetében is az idősebb generáció háttértámogatásával, de megtörténne a generációváltás. Egy jó polgármester meghallgatja az emberek igényeit, jó kapcsolatot ápol azokkal, akik támogatni tudják törekvéseit helyben és országos szinten is. A mi esetünkben Gyopáros Alpár személye kiemelten fontos, akit ifjú kora óta ismerek, mára az ország egyik legsikeresebb politikusává vált, de a mai napig mindig őszintén, egyenesen és tisztelettel beszélünk egymással. Szany stabil lábakon áll, több mint 2000 munkahely van a településen, infrastrukturálisan mindenünk meg van, ezért az utódomnak nem az alapoktól kell elkezdenie építkezni. Biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk a megfelelő személyt, aki a jövőben is eredményesen, szívvel-lélekkel képviseli majd Szany és az itt élők érdekeit. 

 

Mit fog csinálni, ha már nem lesz Szany polgármestere?

Oh, inkább azt mondanám, hogy mit nem. Mandátumom három évig szól még a megyei agrárkamara és a MAGOSZ elnöki tisztségeire. Ezek szép és megtisztelő feladatok, 2013 óta töltöm be a tisztségeket és továbbra is fontos marad számomra a gazdák képviselete és érdekeinek érvényesítése. De lassan 60 éves leszek és az embernek tudnia kell abbahagyni is, Szany pedig készen áll arra, hogy nyugodt lelkiismerettel adjam át a település vezetését, köszönöm a szanyiaknak az eddigi bizalmat és támogatást! 5 gyönyörű unoka, a gyermekeim, szerető feleség, tehát nagycsalád vár otthon. Büszke vagyok rá, hogy mindannyian Szanyban, szinte egy kupacon élünk! Én kiteljesedtem a nagypapa szerepben, az unokáim „mindent visznek”, akinek nincsen, nem is tudja, hogy mekkora boldogságot jelentenek. Azt szoktam mondani, hogy én azért vagyok, hogy elrontsam őket, de persze ez nem így van. Sőt, nagyon élvezem, amikor együtt alkotunk valamit a gyerekekkel, az unokákkal együtt végezzük a házkörüli teendőket. Mindig is erős, támogató háttérrel rendelkeztem, amit a családomnak és a barátaimnak köszönhetek. Erre vagyok a legbüszkébb, hogy mindig volt, van és lesz is kire számítsak. Ideje, hogy még több időt töltsek velük és még többet visszaadjak nekik abból a sok szeretetből és támogatásból, amit folyamatosan kapok tőlük!

 

 

 

Hirdetés