A Csornai SE labdarúgó csapata komoly erősítést kaphat a magyar válogatott játékos, Devecseri Szilárd személyében. Információink szerint zajlanak a tárgyalások a klub és a játékos között.
A Kapuvári SE labdarúgó csapata komolyan nekilátott a felkészülésnek a közelgő 2023/2024-es bajnokságra. Az első edzésen látottak alapján egyértelművé vált, hogy kemény és kihívásokkal teli hetek várnak a srácokra. Az új szezonra való felkészülés mindig izgalmas és intenzív időszak a játékosok és a csapat számára.
Németh Szabolcs, UEFA Pro licences edző, többek között az Illés Akadémia Utánpótlásában dolgozott, majd a Dorog együttesével feljutott az NBII-be, 2021-be pedig az NBII-es Haladás irányítását vette át, nemrégiben pedig az FK Raca elleni felkészülési mérkőzésen 1-0-s győzelemmel debütált a Csornai SE felnőtt csapatának kispadján.

