Hirdetés

 

Bajnoki címre törő Bágyogszovát, masszív enesei védelem, győrsövényházi gólfesztivál - a Kelet B csoport őszi összefoglalója

Hat csapat is versenyez térségünkből a Kelet B csoportban, ráadásul a 2-7. helyig helyezkednek el a 15 csapatos pontvadászatban, amely a legerősebb csoportnak számít az osztályban. 

Hirdetés

2. Bágyogszovát - A nyáron többek között Vincze Ottóval, Vadász Viktorral és Szabó Zsolttal megerősített Bágyogszovát bajnokesélyesként vágott neki az új szezonnak, ám hamar kiderült, hogy lesz egy komoly kihívója Polyák Gábor együttesének a DAC Nádorváros személyében. A Bágyogszovát lőtt gólok számában alul maradt ősszel a győriekkel szemben, a DAC elleni bajnokit pedig 3-2-re a hajrában elvesztették, úgy, hogy kétszer is vezettek. A többi mérkőzését viszont behúzta az együttes, többek között Vincze Ottó félpályás góljának köszönhetően, melyet az Enese ellen rúgott az FTC korábbi játékosa, a legtöbb gólt pedig a Győr Sharksnak rúgták, ahol 18-0-ra nyertek. A csoport góllövőlistáját is bágyogszováti játékos vezeti Szabó Zsolt személyében, aki a 14 forduló alatt 55-ször volt eredményes. 

Mérleg: 13 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség - 39 pont

Legeredményesebb játékos: Szabó Zsolt - 55 gól

 

3. Enese - Remekül teljesített ősszel Véghelyi Richárd csapata, amely a 12. forduló után még hibátlan volt és mindössze 5 gólt kapott, legyőzte többek között az előző idény bajnokai közül a Rábapatonát és a Rábaszentmihályt is. A stabil védekezés a csoportból kiemelkedő Bágyogszovát-DAC duónak is kemény diót okozott az utolsó két őszi fordulóban, előbbi 2, utóbbi 3 gólig jutott, de az eneseiek így is a dobogóról várhatják a tavaszi folytatást. 

Mérleg: 12 győzelem, 0 döntetlen, 2 vereség - 36 pont

Legeredményesebb játékos: Papp Szebasztián - 12 gól

 

4. Rábapatona - Az Enese kihívója a dobogóért folytatott küzdelemben a tavaly aranyig jutó Rábapatona lesz, amely a nyáron edzőváltáson esett át, Török Szabolcsot Domanyik Szilárd váltotta a kispadon. A patonaiak az Enese és a Bajcs ellen szenvedtek vereséget, a Bágyogszovát és a DAC ellen pedig helyt állt az együttes, a többi mérkőzésén pedig nem hibázott, így hatpontos hátrányból várhatja a tavaszi folytatást a 3. helyért folytatott csatában. 

Mérleg: 10 győzelem, 0 döntetlen, 4 vereség - 36 pont

Legeredményesebb játékos: Varga Martin - 19 gól

 

5. Rábaszentmihály - A történelmi aranyérem után brutális csoportba került a Rábaszentmihály, melyet több sérülés is sújtott az ősz folyamán, ám Szeles Tamás csapata így is több élcsapatot megszorongatott és végül a tabella első öt helyezettje közé verekedte be magát a félévzárásra. Az egyik legkiemelkedőbb mérkőzése Pázmándfalun volt a szentmihályiaknak, akik Bedő Roland mesterhetesével tudtak 7-0-ra nyerni. 

Mérleg: 8 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség - 25 pont

Legeredményesebb játékos: Bedő Roland - 21 gól

 

6. Győrsövényház - Szabados Ádám csapata remekül kezdte a szezont, hiszen a kónyi győzelem után a Rábaszentmihályt is legyőzték. A csapat több gólgazdag és izgalmas meccset játszott, például a győrújbaráti 7-5-ös, a rábapatonai 4-2-es vereség, vagy a Börcs II. elleni 11-2-es és a Nagyszentjános ellen elért 8-2-es siker alkalmával. 

Mérleg: 8 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség - 24 pont

Legeredményesebb játékos: Juhász Ervin - 14 gól

 

7. Kóny - Nem kezdte jól és nem is fejezte be jól az őszt a Kóny, ám volt egy ötmeccses győzelmi szériája a gárdának, mellyel a tabella 7. helyén tölthetik a téli szünetet. 

Mérleg: 6 győzelem, 1 döntetlen, 7 vereség - 19 pont

Legeredményesebb játékos: Rácz Bálint - 9 gól

 

 

 

Hirdetés