Parádés őszt produkáló Osli, dobogóra törő Csapod, pont nélkül maradt a Kisfalud - Nyugat A csoport összefoglalója
Folytatjuk sorozatunkat, ahol ezúttal a vármegyei III. osztály Nyugat A csoportjának őszét foglaljuk össze.
1. Osli KSE - Elképesztő őszt mutatott be az Osli csapata, Borsodi Tamás együttese mindössze a Jobaházától kapott ki a szezonban, ezt leszámítva azonban mind a 13 bajnokiját megnyerte és listavezetőként várja a tavaszi folytatást és óriási sansszal a felsőházi rájátszást. A piros-fehérek a Csapod elleni rangadókat 3-0 arányban tudták megnyerni, a Vágot pedig az őszi idény talán legizgalmasabb meccsén múlták felül, hiszen emberelőnyben 2-0-s előnyről 3-2-es hátrányba kerültek, de végül 4-3-ra nyertek.
Mérleg: 12 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség - 36 pont
Legeredményesebb játékos: Mészáros Norbert - 15 gól
2. Csapod SC - Csapodon remek együttest rakott össze Nagy László vezetőedző és az ultrák is kitettek magukért, melynek meglett az eredménye: az Osli elleni utolsó hazai meccset leszámítva saját közönsége előtt mindenkit legyőzött a csapodi gárda, amely így a 2. helyről várhatja a tavaszi szezont és várhatóan a felsőházat. Az együttest ráadásul csak egy csapat, a listavezető Osli tudta megverni a szezonban.
Mérleg: 9 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség - 28 pont
Legeredményesebb játékos: Kocsis Dániel - 8 gól
3. Markotabödöge SE - A kis község csapata évről évre kiváló eredményeket ér el a megyei bajnokságokban, ezúttal Balogh Zoltán csapata a 3. helyről vág neki a tavaszi folytatásnak. Noha egy kicsit nehezebben indult az ősz a markotaiak számára, utolsó 4 hazai meccsüket kivétel nélkül megnyerték, Fertőrákoson pedig döntetlennel zárták az évet. Novemberben ráadásul gólokból sem volt hiány, hiszen a Fertőrákost 5-4-re, a Vágot 5-3-ra tudták legyőzni.
Mérleg: 9 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség - 28 pont
Legeredményesebb játékos: Németh Ákos, Pap Mihály, Tollár Norbert - 6 gól
4. Jobaháza KSE - Csizmadia István együttese is jó eséllyel pályázik a felsőházra, ráadásul két olyan tényt is elmondhatnak magukról a jobaháziak az ősz kapcsán, melyet más csapat nem igazán: egyedüliként tudták megverni a listavezetőt, nem mellesleg második legeredményesebb játékosuk a kapusuk, Gálik Szilárd, aki rendre higgadtan hajtja végre a büntetőket, többek között az Egyed ellen ő fordította meg a mérkőzést.
Mérleg: 8 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség - 26 pont
Legeredményesebb játékos: Pásztor Balázs - 5 gól
5. Vág SE - A Vág is jól teljesített az ősz folyamán, Gáncs Zoltán csapata a rangadók közül a Markotabödöge és a Jobaháza elleni hazai meccset is behúzta és esélyes a rájátszás kiharcolására is tavasszal.
Mérleg: 7 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség - 22 pont
Legeredményesebb játékos: Balázs András - 14 gól
7. Mihályi SE - Bár a Rábaközi El-Clasicót megnyerte, utána kisebb hullámvölgybe került a Mihályi csapata, amely 8 mérkőzésen keresztül nem tudott nyerni, de a Csapod elleni hazai 3-3 bravúreredménynek számított. Ezután az Ágfalvát, a Kisfaludot és Fertőrákost is legyőzték és az ágfalvai vereség ellenére a 7. helyen zárták az őszi szezont Bencsics Tamás tanítványai.
Mérleg: 4 győzelem, 2 döntetlen, 7 vereség - 14 pont
Legeredményesebb játékos: Ács Martin - 9 gól
11. Kisfalud SK - Bár úgy nézett ki, hogy javulhat a Kisfalud formája, hiszen a kupában 4-0-al ejtették ki az Újkért, majd a tavaly ezüstérmes Markotabödögét is megszorongatták, végül az őszt is pont nélkül zárták a kisfaludiak, ráadásul mindössze 7 gólt szereztek a félév során.
Mérleg: 0 győzelem, 0 döntetlen, 13 vereség - 0 pont
Legeredményesebb játékos: Kálmán Gábor, Veiczer Szilárd - 2 gól


