Hirdetés

Ritka kincsre bukkantak a veszprémi várhegyen

Szent István király első ezüstdénárját találták meg a veszprémi várhegyen. A várnegyed megújítását kísérő régészeti feltárások során több mint 1000 éves műtárgyak, régészeti leletek és építészeti emlékek kerültek elő – áll a veszprémi várnegyed beruházás kommunikációjával megbízott ügynökség MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Hirdetés

Vavra Áront, a veszprémi várnegyed beruházás műemléki projektvezetőjét idézik, aki elmondta: a Nagyszeminárium Vár utca melletti udvarának feltárásakor találtak rá Szent István egyik első ezüstdénárjára, amelyről azóta bebizonyosodott, hogy az úgynevezett Lancea Regis feliratú sorozatból való. Ezek a királlyá koronázott Szent István által veretett első pénzérmék – mondta a mostani felfedezéssel kapcsolatban. A magyarországi numizmatika 1968-ig István Stephanus Rex feliratú ezüst dénárját tartotta az első magyar pénzérmének. Abban az évben azonban Nagyharsányban egy kőbánya földmunkái során találtak egy kincsleletet, amelyből több bizánci, német és cseh pénzérme mellett több mint 40, akkor még ismeretlen magyar veret is előkerült. Az itt megtalált sorozat a pénzérme külső körében olvasható Lancea Regis, vagyis „a király lándzsája” köriratról kapta a nevét.

Hegyi Dórát, a Magyar Nemzeti Múzeum ásatásvezető régészét is idézik, aki kiemelte:

a veszprémi lelet azért is kuriózum, mert egy Árpád-kori talajrétegben találták meg – vagyis a pénzérme a saját korából, a saját környezetéből került elő.
„Ez, és a most feltárt többi lelet – egy falmaradvány, valamint több kerámiaedény, többek között egy épségben megmaradt Árpád-kori fazék is – újabb bizonyítéka annak, hogy a veszprémi várnegyedben már ebben a korai időszakban is éltek emberek” – mondta.

A veszprémi várhegy kiemelten védett régészeti lelőhelynek minősül. A várnegyed 2020-2025 között zajló megújítását régészeti szakmai támogatás kíséri, így a Magyar Nemzeti Múzeum régészcsapata több épület esetében is teljes körű régészeti feltárást végzett a tervezési munkákhoz kapcsolódóan, valamint a kivitelezési munkák megkezdése előtt és a kivitelezés alatt.

Az elmúlt hetekben a várnegyed két épületénél, a Nagyszemináriumnál és a Szent György Kápolnánál is zajlottak feltárások. Korábbi kutatások során beigazolódott, hogy a Nagyszeminárium déli szárnya egy középkori temető határa volt, attól északra pedig már az Árpád-korban is épületek álltak.

Forrás: hirado.hu

 

 

Hirdetés