A kapocs egymás és a sport szeretete - beszélgetés Hudy Andreával és Dömötör Csabával

Lendületes, örökmozgó, impulzív, inspiráló, e szavakkal lehetne jellemezni a Hudy Andrea-Dömötör Csaba párost, de a felsorolás végére még a „folyton megújuló” jelző is odakívánkozik. A házaspár életében a fő helyen a mozgás áll, eköré építették fel munkájukat, hobbijukat, mindennapjaikat. A másik fő irányvonaluk, hogy minél több embert bíztassanak a sportolásra úgy, hogy abban mindkét fél örömét lelje.

Ha sportról, mozgásról van szó, a csornai származású Hudy Andrea, és az enesei Dömötör Csaba neve külön-külön, és együtt is ismerős lehet a Rábaköz Szíve olvasóinak. Minden bizonnyal vagy önök, vagy valamely közeli ismerősük részt vett már az óráikon, legyen az funkcionális köredzés, Kangoo, aerobic vagy TRX, gyerekeknek vagy felnőtteknek szóló mozgásforma, tanácsadás, étrend- vagy edzéstervezés. A napirendjük sűrű, a terveik bőségesek. Együtt dolgoznak, együtt álmodnak, mindezt harmóniában úgy, hogy két szoros kapocs köti őket össze: egymás és a sport szeretete.

-Mióta része ilyen intenzíven a sport az életének?

Dömötör Csaba: Kigyerek korom óta mindig mozogtam, sportoltam, már akkor tudatosult bennem, hogy testneveléstanár szeretnék lenni, amit végül véghez is vittem. Jelenleg matematika tanárként dolgozom, a tantárgy szeretete még a középiskolában alakult ki nálam. Ez a kettő egész jó párosítás, hisz míg az egyikben fizikálisan fáradok le, addig a másikban szellemileg, miközben egyik a másikát felfrissíti. De kicsit visszakanyarodva a sporthoz, általános iskolában végzősként komoly sikereket értünk el öttusában. Ez indított el, és adta a motivációt ahhoz, hogy atléta legyek. Emellett mint szinte minden gyerek, én is futballoztam, még a megye válogatott csapatba is bekerültem. Az atlétika viszont a középpontban maradt a közép-, és a főiskolán egyaránt. A tanári munka, a személyi, és csoportos edzések mellett fociedzősködöm az enesei labdarúgó egyesületnél. Jelenleg három csapatom van, heti kétszer az U11-es és az U13-as korosztálynak tartok tréninget, edzem az ifi csapatot, valamint futballozom a felnőtt csapatban. A több mint tíz évnyi atlétika olyan alapot adott fizikailag, hogy szerencsére a mai napig nincsenek problémáim, rendben vannak az ízületeim, nem vagyok sérülékeny.

-Andrea, az Ön esetében mikor dőlt el, hogy a sport lesz élete egyik fő irányvonala?

Hudy Andrea: A szakmaválasztást illetően nekem nincs ilyen tudatosan felépített történetem, mint a Csabinak. Visszagondolva olyan, mintha automatikusan jött volna, adódott volna minden. Szerettem nyilván a testnevelés órákat, jó voltam a futásban, ugrásban, folyamatosan mentem versenyekre. Jött is egy-két olyan eredmény, ami sikerélményt adott, és vitt tovább az úton, de nem szerepelt a hosszútávú céljaim között, hogy kiemelkedő szintű atléta legyek. Magával ragadott a lendület. Nyolcadikban, mikor pályaválasztás elé kerültem, két út volt előttem, vagyis két olyan terület, ami iránt érdeklődtem. Az egyik a sport, a másik a kézművesség, a kreatív alkotás vonala. Mivel az utóbbi nem adott volna érettségit, így a szombathelyi sporttagozatra jelentkeztem. Itt aztán tényleg minden a sportról szólt. Miután lediplomáztam, két Csornához közeli településre kerestek testneveléstanárt, ezek egyike volt az enesei általános iskola, ahova felvételt nyertem.

-Mindketten itt tanítanak Enesén, innen az ismeretség?  

Csaba: A főiskolán látásból már ismertem Andit, hisz bejártak edzeni az intézmény területére, mindketten atletizáltunk, de igazán a közös munkahelyen ismerkedtünk meg egymással. Pályakezdő korunk óta Enesén tanítunk, én matematikát, Andi testnevelést, az érkezése előtt viszont én vittem mindkét tantárgyat.

Andrea: Aztán elhappoltam előle. A tanári pozíció az elsődleges, de emellé mindig kerestem valami plusz feladatot, valamit, ami még többet ad, és ami által én is többet adhatok másoknak. Valahol az alkalmazott és vállalkozó típus között helyezkedem el, hisz egyfelől szükségem van a biztonságra, ugyanakkor az is kell, hogy a magam ura legyek. Ezek mentén építgetem magam, és a karrierem immár 2003 óta.

-Úgy látom, ebben a szakmában is fontos a folyamatos fejlődés, önképzés, jönnek az új trendek a sportban, szabadidős tevékenységekben.

Andrea: A főiskolán lehetőségem volt a diploma mellett egy aerobic oktatói tanfolyam kedvezményes elvégzésére. Akkor még úgy véltem, nincs különösebben érzékem hozzá. Az első órán, amit tartottam úgy éreztem, hogy elértem a teljesítőképességem csúcsát. Aztán persze ez változott, egyre jobban tolódtak ki a határaim, egyre tovább és többet bírtam, majd felvetődött bennem az igény a további fejlődésre. Így jött a „Kangoo Jumps”, ami egy speciális cipővel teszi lehetővé a hatékony sportolást. Ez egy vidám, önfeledt mozgásforma, az órákra leginkább olyan típusúak jönnek, mint amilyen én is vagyok. Aztán egy kis szünet következett az életemben a sport tekintetében, kicsit elfáradtam, belefáradtam, de nem tartott sokáig a pihenő. Jött egy új lehetőség Enesén, ami új távlatokat nyitott, és új lendületet adott. Egy üres épületbe megálmodtunk egy olyan közösségi teret, ahol bár a mozgásé a főszerep, más kreatív foglalkozásoknak is teret adunk.  Belevágtunk, és egy elég érdekes szezont kezdtünk majd zártunk. 2019 decemberében készült el belülről az épület, januárral megnyitottunk, de márciusban már be kellett zárnunk. A nyár elejétől egészen novemberig újra működtünk, majd újabb zárás következett. Mindezek ellenére jól alakultak a dolgok, mert áprilisban sikerült megvásárolnunk az épültet, amit elneveztünk Fittipaldinak. Korábban nem gondoltam erre, hogy majd egyszer nyitok egy közösségi/fitnesztermet, már csak azért sem, mert nagy kötöttségekkel jár. Nagyon mellé kell állni, hogy felépítsünk ebből valamit. Úgy tűnik, legbelül még is akartam, hisz itt vagyunk. A „Fittipaldi” filozófiája nem a kockahason, tökéletes megjelenésen, szigorú étkezésen alapul. Egy élményközpontú helyet szeretnénk, olyat, ahol az ember szívesen sportol, azért jön hozzánk, mert itt jól érzi magát, szereti az itteni közeget, az óráinkat, szeretné az idejét aktívan eltölteni. Összességében egy élményközpontú közösség kialakítása a célunk. 

-A koronavírus ahogy mindenütt, ezen a területen is megmutatta hatását. Hogyan hatott a vendégkörre a bezárás?

Csaba: A személyes kontaktust igénylő órák esetében nem, az online órák tekintetében viszont volt lemorzsolódás. Eleinte, az első bezárás alkalmával mi is az internetre helyeztük a hangsúlyt, minden este tartottunk online edzéseket. Kezdetben nagy volt az érdeklődés, aztán a második hullámnál már az edzésszámokat is csökkentettük, és a nézőszám is kevesebb lett. A bezártság után az embereknek nagyobb volt talán az igénye a szabadtéri mozgásformákra, most pedig a személyes kontaktusra. Szerencsére a bezárások előtti vendégkörünkből szinte mindenki visszatért. A közvetlen környezetünkből, és a távolabbi településekről is érkeznek hozzánk Csornától Kapuvárig, a Rábaköz több településéről vannak vendégeink. Személyesen azért sokkal hatékonyabbak az edzések. 

Andrea: Egy-két évvel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy jön egy vírus, és nem tudunk dolgozni, edzést tartani. Bár lehet, hogy lenne igény az online sportra, személytelennek tartom.

-Ahogy a honlapotokon láttam, változatos a kínálat, nem csak a sport van középpontban?

Csaba: az egyénitől kezdve a páros és csoportos edzésekig, a trx-től a funkcionális köredzéseken át a Kangooig széles a repertoár. Több kreatív foglalkozást is szerveztünk már. Volt Halloween buli a gyerekeknek, töklámpás készítő tanfolyam, rajz-, és nyelvtanfolyam. Hirdettünk meditációs órát, szeretnénk majd főzéssel kapcsolatos foglalkozást, órát tartani, nyitottak vagyunk az újdonságokra.

Andrea: Továbbra is a sportra helyezzük a hangsúlyt, de emellett szeretnénk több lábon állni, hogy ne legyünk egy területek kiszolgáltatva. Széles körben igyekszünk megfogni az embereket, olyan dolgokat kitalálni, amiért akár távolabbról is ellátogatnak hozzánk. Fizikailag lehetetlen ennél több edzést tartani, mint amennyi tartunk, ezért nem az edzések számban, hanem a változatosságban, az újdonságok bevezetésében gondoljuk a bővítést. Az sosem volt kérdés, hogy a sport köré építkezzünk, hisz mindketten ehhez értünk.  

Csaba: A kreatív, tervező részét rendszerint az Andi fogja össze, én pedig inkább a végrehajtásból veszem ki a részem.

-Andi tervez, Csabi végez.

Andrea: -Egyébként nagyon jól működik közöttünk a munkamegosztás, igyekszünk úgy beosztani az időnket, hogy jusson mindenre, úgy, hogy meglegyen az egyensúly.

-Akár a testnevelés órák, akár a mozgás tekintetében, általánosságban milyen a sportolási kedv, hajlandóság?

Andrea: Általános iskolában az alsósok még nagyon lelkesek, aztán az idő előre haladtával fogy a lendület, a 7-8 osztályosokat már nehezebb mozgásra bírni. Nem vagyok szigorú tanár, igyekszem változatossá tenni az órákat, hogy szívesen mozogjanak. Volt egy felmérés a tantárgyak között, és nagy örömömre a tesi nyert, ezt kedvelik a leginkább, úgyhogy van remény. A terembe viszont kifejezetten azok jönnek, akik mozogni akarnak.

Csaba: Van egy egyre szélesebb réteg, akiknek igenis fontos sport. Sokan például az egyszerűbb, rekreációs sportokat felé fordulnak, melyeket saját maguk végeznek, úgy, hogy nem járnak közösségbe. Úgy vélem az utóbbi 10 évben emelkedett a sportot kedvelők, űzők száma.

-Mik a jövőbeni tervek?

Andrea: Nyilván vannak arra vonatkozóan terveink, hogy nézzen majd ki a terem, milyen foglalkozásokat tartunk majd, de ha az átfogó célokat kellene megfogalmazni, akkor olyan munkát szeretnék végezni, amiért érdemes reggelente korán kelni. Anno megfogadtam, addig maradok egy helyen, amíg jól érzem ott magam. Az iskolai munka nagy segítség, hisz összeegyeztethető a céljainkkal. Szeretünk utazni, hegyet mászni. Fontos, hogy az ember szeresse, amit csinál, nekem az is fontos, hogy közösségben legyek, emberekkel foglalkozhassak, szabad, kiegyensúlyozott életet szeretnénk élni.