Megismertük a szeretet és hittünk benne - beszélgetés Boldvai Márton Bertalan premontrei perjellel

Hogy képzeljük el a szerzetesek egy átlagos napját? Mikor jött Boldvai Márton Bertalan premontrei perjel elköteleződésének gondolata, s milyen szálakkal kötődött már gyerekként Csornához? Mivel készülnek a rend 900 éves évfordulója kapcsán? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat Bertalan atyával készült interjúnkban, ahogy megtudjuk azt is, miképp fogadta a hírét, hogy a premontrei rend magyarországi tanítói missziójának szervezésében, valamint több gimnázium és általános iskola, illetve a prépostság működési feltételeinek megteremtésében vállalt szerepe elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott.

Honnan vezetett az útja a csornai premontrei rendhez?

Boldvai Márton Bertalannak hívnak, Boldvai Márton néven születtem Budapesten, ott is nőttem fel. Édesapám vasúti mérnök, édesanyám élelmiszeripari mérnök. Hárman vagyunk testvérek, öcsém szintén a vasúti mérnöki pályát választotta, húgom pedig gyógyszerészként dolgozik. Vallásos családból származom, édesapám katolikus, édesanyám református. A hit és a vallás mindig is jelen volt az életünkben. Az általános iskolát és gimnáziumot Budapesten végeztem, rögtön az érettségi után, 18 évesen léptem be a csornai apátságba.

Korán jött az elköteleződés gondolata. Miért épp Csornát választotta?

A nagymamám nagybátyja, Pákay Arnold a csornai premontrei apátság alperjele volt. Személyesen nem ismertem, 1968-ban halt meg. A Hunyadi gimnáziumnak 1947-48-ban egy évig a premontrei gimnázium volt az elődje, Pákay Arnold pedig az első igazgatója. Mikor 1950-ben feloszlatták a szerzetesrendeket, a nagyszüleim fogadták be őt. Minden évben halottak napjakor eljöttünk a sírjához, és ezen alkalmakkor betértünk az apátságba is, meglátogattuk az idősebb atyákat, innen a kötődés. Különböző hivatástörténetek vannak. Van, aki már gyerekként eldönti, hogy pap szeretne lenni. Bennem ez 17 éves koromban érett meg. Egy ferences ismerősöm szavaival élve, „hogy miért ezt a hivatás választottam, nem tudom, erről a Jóistent kell megkérdezni, én csak igent mondtam rá.” Tudunk érveket mondani, miért szép ez az életforma, miért jó közösségben élni, másokon segíteni, de erre a valódi válasz a Jóistennél van, aki elindított bennünket ezen az úton.

Diplomát szerzett, és ha jól tudom, Rómában is tanult két évet.

Mikor 2006-ban beléptem az apátságba, egy évig voltam itt Csornán, három idős atya, Ödön apát, Adorján atya, és Endre atya mellett. A fiatalabb atyák ezidőtájt növendékek voltak, Márton atya pedig Szombathelyen tanított hétközben. Hálás vagyok azért az évért, a szerzetesség első éve a tanulásról szól, Istenről és saját magunkról. Ezt követően ideiglenes fogadalmat tettem, és elkerültem Budapestre a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolára. Teológiát végeztem, és tanári diplomát szereztem hittanár és etikatanár szakon. 2012-ben, mikor pappá szenteltek, visszatértem Csornára, ahol két évig káplán lettem a városban. Ezt követte a két éves római továbbképzés, melynek elvégzése végzettséget ad arra, hogy egyetemen, vagy főiskolán taníthatok teológiát. Márton atya azért küldött ki, ha valaki belép a szerzetesrendbe, legyen, aki az első 1-2 évben foglalkozik vele. Amit én tanultam, az az volt, hogy hogyan kell valakit elindítani a szerzetessé válás útján.

Mi a különbség a szerzetes és a világi pap között?

A szerzetesség sokkal inkább életállapot, a papság ezen belül egy szolgálat. A szerzetesi életben van a három fogadalom, az engedelmesség, szegénység és a tisztaság (azaz a nőtlenség), ez mind valamiről való lemondásnak tűnik első hallásra. De a fogadalmunk úgy kezdődik: „felajánlva átadom magam a csornai egyház szolgálatára”, teljes az átadottság. Az egyházmegyés világi papnak, lehet spórolt pénze, saját háza, mi mindent odaadtunk a Jóistennek. A szerzetes a mai világban olyan, mint egy felkiáltójel, hisz fontos dolgokra hívjuk fel a figyelmet. Sokan feltételekhez kötik a boldogságukat, „ha megszerzem azt az állást…”, „ha megveszem azt az autót..”. Nekem nincs lekötött pénzem, nem vagyok gazdag, mégis boldog vagyok. Ugyanez igaz az engedelmességre, „majd ha én leszek a főnök, boldog leszek” - gondoljuk. Nekem, ha az elöljáróm holnap azt mondja, hogy költözzek át másik rendháza, akkor megteszem, és ott leszek boldog. A szerzetességben van egyfajta radikalitás, mégis nagy szabadságot ad mindamellett, hogy teljesen átadjuk magunkat az Isten, és az emberek szolgálatának. A premontrei rend elmúlt 900 évének is ez az alapja. Az épületet, amiben vagyunk, hatszor rombolták le. Jöhetett tatár, török, napoleoni háború, lehetett tűzvész, a premontreiek mindig ide tértek vissza.

Hogyan zajlik egy szerzetes átlagos napja?

-A sarokpontjai reggel, délben és este a közös imádságok. Az első fél hétkor kezdődik a templomban, amikor reggeli zsolozsmát imádkozunk. Hétkor van a szentmise, majd mindenki megy a maga dolgára. Változatosak a napjaink, a napokban például fákat ültettünk a parkban. Ha nem lenne Covid-helyzet, akkor ma délelőtt hittanóráim lettek volna. A következő fix pont a dél, közösen imádkozunk, és ebédelünk, délután pedig ismét mindenki teszi a dolgát. Este újabb közös imádság és közös vacsora, utána vannak házon belüli és kívüli programok. Ilyen például az felnőtt hittan, amit személyes találkozó keretében szerveznénk egyébként, de így marad az online tér. Hétfő esténként Márton apának van apáti tanítása, gondolatébresztő az elmúlt eseményekkel, rendházi ügyekkel kapcsolatban, vagy kedd esténként közös szentségimádást tartunk.

Hol látja el a plébánosi szolgálatot?

2012-ben mikor felszenteltek, Csorna mindkét templomában káplán voltam, mellette Balázs atyával kijártam Barbacsa. Majd a két éves római továbbképzés következett. 2016-tól egy évig Acsalagon és Maglócán szolgáltam, mellette, ahogy napjainkban is, a csornai apátsági templomnak vagyok plébánosa. Alkalmanként kijárok a környékbeli falvakba, nyolc település tartozik még hozzánk.

Hogy alakul a szerzetesi utánpótlás?

Most négyen vannak szerzetesnövendékek, egyiküknek nyáron lesz a beöltözése, hárman ideiglenes fogadalmasok. Tizennégyen vagyunk a csornai rendben, fiatal a közösség, én a magam 33 évével a középgenerációhoz tartozom.  Érdekes, hogy ahányan vagyunk, annyi helyről érkeztünk, szinte az egész Kárpát-medencét lefedjük az Őrségtől az Alföldön át Erdélyig, a Felvidékig.

A premontrei rend magyarországi tanítói missziójának szervezésében, valamint több gimnázium és általános iskola, illetve a prépostság működési feltételeinek megteremtésében vállalt szerepe elismeréseként a Premontrei Prépostság, a Csornai Nagyboldogasszony Plébánia plébánosa Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott nemzeti ünnepünkön. Mit szólt az elismeréshez?

Meglepődtem, nem számítottam rá. Úgy fogom fel, mint a 900. évfordulóra egy születésnapi ajándékot. Egy szerzetest nem lehet kitüntetni anélkül, hogy ez az elismerés ne szólna az egész közösségnek.

Ha már a születésnapnál tartunk, két kerek évfordulót is ünneplünk, Csorna várossá nyilvánításának 50., míg a premontrei rend 900. jubileumát. Mivel készülnek az ünnep alkalmából?

Sok mindennel készültünk, a járványhelyzet miatt van, ami nem valósulhatott meg. A 900 év-900 fa programban az Agrárminisztériumtól kaptuk fákat, ebből több mint hatvanat elültettünk a parkban, illetve jutott belőle a premontrei vonatkozású településekre. A Nemzeti Múzeumban lesz egy kiálltás a rendhez kapcsolódóan, de, hogy Csornánál maradjunk, a mini borfesztiváltól kezdve a humoresten át a kávéházi beszélgetésig sok programot előkészítettünk. Most mindez tartaléklángon van, várunk arra, hogy megvalósíthassuk. A látogatóközpont is vendégcsalogató lesz, a járvány előtt sokan jöttek sokfelől, zarándokok, látogatók. Arra törekszünk, hogy akik idejönnek, ne csak a rendből, hanem az egész Rábaközből lássanak valamit. Helyet kap a polcokon a rábaközi perec, rábaközi termelők és kézművesek munkái. A park egy része látogatható, folyamatosan folynak a munkálatok, apránként haladunk előre. Ha minden jól megy, az év végére az idősek otthona is elkészül.

A járványhelyzet újdonságokra, az online tér gyakoribb használatára sarkallja az embereket.

Valóban fokozódott az online jelenlét, a plébánia iroda egy része átköltözött a messengerre, a keresztelők és esküvők kapcsán egyre többen ott keresnek meg bennünket. Igyekszünk gyakran feltenni az oldalra egy-egy gondolatot, útravalót, hogy érezze mindenki a jelenlétünket. Természetesen jobb a személyes kontaktus, de jó, hogy van ez a lehetőség. Minden évben van például kurzus olyan felnőtteknek, akik érdeklődnek a hit iránt, de nem voltak elsőáldozók, bérmálkozók. Csornáról és a környékről kilencen vannak, talán kétszer találkoztunk személyesen, majd az órák „átköltöztek” az online térbe, de működik. Sok mindenre rákényszerített bennünket ez a helyzet, lesz ami megmarad, lesz, ami lekopik.

Milyen jelmondatok kísérik a szerzetesi szolgálatát?

A szentelési jelmondatom János apostol első leveléből való „…megismertük a szeretet és hittünk benne”. Minden hivatás az Isten szeretetéből születik. Isten szeretetből teremtett mindannyiunkat, azt szeretné, hogy ezáltal is közelebb kerüljünk hozzá.

Végezetül a vírushelyzethez kapcsolódóan milyen bátorító gondolatokat üzenne az olvasóknak?

Bízzunk abban, hogy nemsoká vége lesz, most mindenkinek kicsit sűrűbb lett az élete. Az embert sok mindere kényszerűen rászorította, kihívás, hogy ebből megőrizzük a jót, például annak fontosságát, hogy igyekezzünk több időt tölteni a másikkal. Szokták kérdezni, hogy a nehéz helyzetekben hol van a Jóisten? Ahhoz hasonlítanám, mikor az ember dühösen, rossz lelkiállapotban nem tud jó döntés hozni. Ilyenkor kell, hogy megnyugodjon, és távolról pillantson rá a történtekre. Még ha nem is látom a Jóistent, mégiscsak ott van, nem vagyok egyedül. Elteltek a húsvéti ünnepek, nem volt akkora ünnepség, mint korábban, ahogy a templomban sem voltunk annyian. Egy tanárom mondta, hogy Jézus kereszthalálakor arra is emlékezünk, hogy Isten a halálba is utánunk jött, oda, ahol a legkiszolgáltatottabb az ember, és van feltámadás. Ha csak egy dolgot is találunk, amiért hálát adhatunk, ott már valami megcsillan az Isten működéséből, még ezek között a nehézségek között is.