Hirdetés
Úgy gondolom, legyünk jó kapcsolatban az emberekkel, ne mondjunk egymásra semmi rosszat - Beszélgetés Horváth Zoltánnal
Csornán mindenki Csafiként ismeri Horváth Zoltánt. A megnyerő modorú, kedves vállalkozó évtizedek óta foglalkozik azzal, hogy az emberek biztos kerekeken jussanak el az úti céljukhoz.
Meséljen, kérem a gyermekkoráról, diákévekről!
Csorna várossá válása idején születtem. A Petőfi-lakótelepen töltöttem gyermekéveimet, az akkori II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában koptattam a padokat. Tulajdonképpen mindig is ez a város volt az otthonom.
A szakközépiskolát Győrben az akkori Mayer Lajos Vízügyi Szakközép Iskolában végeztem településgazdálkodási technikusként. Városi vízellátást, csatornázást tanultam. Ezt egy év katonaság követte. Nagyon szívesen gondolok vissza erre az egy évre, mivel az ismerősökkel, barátokkal töltöttem.
Hogy indult ez a több évtizedes vállalkozás?
A mostani műhely helyén szüleim itallerakata állt, hátul pedig volt egy garázs, ami gumis műhelyként szolgált. Egy szerelő géppel, centrírozóval, kompresszorral és pár gumival. Néha alkalmi munkát is vállaltam abban az időben. Átjártam egy ismerősömhöz fémet csiszolni, mellette az itallerakatban kisegítettem, valamint, ha jött valaki lecseréltünk egy-egy gumit. Nevelőapámmal végeztük ezeket a gumicseréket. Édesapámat sajnos kisgyermekként elveszítettem.
Akkoriban 2-3 hetente szereltünk meg egy autót, néha hoztak 1-2 defektes kereket.
Mikor érte el jelenlegi formáját a műhely?
Nevelőapám a soproni vízműnél dolgozott, így a szüleim a környékre költöztek 1998-ban. Ekkor átvettem az itteni munkákat és 1999-ben építettem meg a mostani műhelyt. Akkor, mint egyéni vállalkozó dolgoztam 2003-ig, majd Kft.-ként működtünk tovább.
Abban az időben még korántsem volt ennyi autó az utakon, még a lovas kocsi is gyakori közlekedési eszköz volt. A műhely előtt még út sem volt, nemhogy aszfalt.
A ’90-es évek közepéig egyedül dolgoztam. Az új műhely építése előtt vettem fel az első alkalmazottat. Több, mint tíz évig dolgoztunk együtt és azóta is nagyon jó kapcsolatban vagyunk. A műhelyben most három állandó ember dolgozik, illetve a feleségem van mellettem a munkában is.
Honnan történt a beszerzés a kezdetekkor?
Akkoriban a használt gumira volt nagy igény, főként azt keresték a vevőink. Beszerzésre Ausztriába hetente kétszer jártunk. Megbeszéltük a vásárlókkal, mire van szükségük. Még nem volt telefon, hogy csak úgy ránk csörögjenek, vagy üzenjenek, így heti két alkalommal, személyautóval, egy Trabanttal hoztuk az abroncsokat igény szerint. Egy autóval 10 darab gumit lehetett behozni.
1993-94-ben volt az első szerződésünk egy guminagykerrel, a Marsoval. Emlékszem, Barum abroncsot kaptunk, szám szerint 12 darabot. Ennyi gumival elláttuk a hozzánk érkező autókat abban az időben, mert nem volt ennyi féle és ekkora méretkülönbség. Ma közel 200 féle gumiabroncsunk van raktáron.
A Michelinnel volt az első nagyobb importőri szerződésünk 1999-ben, ahonnan közvetlenül kaptuk a gumiabroncsot, ami azóta is élő szerződés.
Miben változott a helyzet a kezdetekhez képest?
Folyamatosan bővült a portfóliónk. Közvetlen importőri kapcsolatban állunk azóta számos világméretű gumigyártó céggel. Egyenesen az importőrtől kapjuk az abroncsokat, hogy minél jobb áron tudjuk kiszolgálni a vevőinket. Három kategória található meg nálunk, olcsóbb, budget, közép és prémium osztályozású abroncsokat értékesítünk.
A használt abroncsok adás-vétele az elmúlt 4-6 évben teljesen háttérbe szorult. Nagyon megváltozott az autósok hozzáállása ezekhez a gumikhoz főként a bizalom terén. Az internet kínálta lehetőségek az információáramlást illetően nagyban befolyásolja az emberek biztonságérzetét. Az autóhasználók nagy százaléka az új gumiabroncsot keresi, vásárolja meg a régebbi típusú autókra is, mert rengeteg valótlan információt kapnak az internetről az abroncsok élettartamáról.
Mennyi egy gumiabroncs élettartama? Oszlassuk el a kételyeket!
Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association – HTA) közleménye szerint a maximum három éve gyártott abroncs a „frissen gyártott”, míg a 3-5 éve gyártott gumikra használható az „új” megnevezés. Egy gumi 5 évig szerelhető. Például az adott évi szezonális gumikat egy évvel a használatba kerülés előtt gyártják, mivel azokat még raktározzák, szállítják.
Az előírt körülmények között tárolt, és még fel nem szerelt gumiabroncsok 5 éven keresztül teljes mértékben megőrzik azokat a tulajdonságaikat, amelyek a gyártás időpontjában is fennálltak. Azaz 5 évig újként lehet rájuk tekinteni. Nem használt 5 éves gumiabroncs felszerelése és értékesítése semminemű műszaki veszéllyel nem jár.
Milyen szolgáltatások vehetők igénybe a Csafi Gumiszervízben?
Szolgáltatásaink között szerepel a szaktanácsadás, a telefonos ügyfélszolgálat, kerékkiegyensúlyozás, gumiszerelés (talicska, babakocsi, fűnyírókerék, motor, traktor, teherautó kerék) minden méretben, gumiabroncsok gázzal való feltöltése és az abroncs-hotel.
Mára nagyon sok fajta abroncs van a piacon, így kiterjedt raktárkészlettel rendelkezünk. Az általunk forgalmazott termékek minden méretben azonnal kaphatók nálunk. A többi létező gumiabroncs márkát bármilyen méretben beszerezzük rövid időn belül. A gumik mellett alu felnikkel és lemez felnikkel is foglalkozunk. Mivel ebben is nagyot változott a kínálat nagy készlettel dolgozunk. Azokban a családokban, háztartásokban, ahol több autó van, mindig van egy jármű, amivel kevesebbet mennek, és erre előszeretettel keresik a négyévszakos abroncsokat, amelyekből szintén tartunk készleten.
Az elvégzett szolgáltatásokért minden esetben garanciát vállalunk.
Számos egyéb gumisműhely és autószerelő műhely vált viszonteladónkká Győrtől Sopronig, amelyeknek ki is szállítunk Csorna 50 km-es körzetében. Az ellátás gördülékenysége érdekében, illetve a magánszemélyeket is minél előbb ki tudjuk szolgálni, rengeteg külső gumit és tömlőt tartunk készleten különféle méretben és fajtában.
Hogy történik a bejelentkezés? Van időpontfoglalásra szükség, lehetőség?
Rengeteg munkánk van, köszönet a sok visszatérő vendégnek. A mai világban mindenki siet, az idő talán az egyik legfontosabb az emberek életében. Az autók kerekei egyre nagyobbak, amiknek a cseréje időigényesebb. Próbálunk ügyfeleinket minél előbb kiszolgálni és a munkánkat gyorsan elvégezni, valamint mindenkit sorra keríteni minél előbb. Ezért működtetünk a honlapunkon, a www.csafigumi.hu-n egy időpontfoglaló rendszert, ahol láthatják az ügyfelek a szabad időpontokat és kiválaszthatják a nekik megfelelőt, valamint leírhatják a kért szolgáltatást megjegyzésben. Erről a foglalásról kapnak egy visszaigazoló e-mailt. Az ügyfeleink 80%-a már ott jelentkezik be hozzánk. A közösségi oldalak mindegyikén is fellelhetők vagyunk.
Mutatkozik holtszezon a gumiszerelést tekintve, vagy már olyan sok az autó az utakon, hogy mindig biztosítanak munkát?
Holtszezonról már nem beszélhetünk. Január-februárban már gyakori az érdeklődés az abroncsokat, alu felniket illetően, mert vannak, akik már jó előre szeretik megvásárolni a következő évszakos, az autójukra szükséges dolgokat. Ma már egy családban nem egy vagy kettő autóról beszélhetünk, sokkal inkább három, avagy négy gépkocsit kell felszerelni. Ugyanez a számbeli emelkedés figyelhető meg a céges autók esetében is, korábban volt 1-2, most 5-10 gépjármű van használatban cégenként. Két nagy autóbérlést biztosító cégnek a flottáját szereljük, ami megközelítőleg 170 autót tesz ki.
Említette az abroncs-hotelt.
Szolgáltatásaink között szerepel az úgynevezett gumihotel. Az ügyfelek aktuálisan leszerelt abroncsainak tároltatására van lehetőség nálunk, amire egyre nagyobb igény mutatkozik. Ez tulajdonképpen egy kényelmi szolgáltatás. Évről évre növekszik az általunk tárolt abroncsok száma.
Nagyon sok abroncsról és felniről beszélünk egy ilyen kimagasló raktárkészlet esetében. Hol történik a tárolás?
Eleinte azt gondoltam, ez a hely nagyon sokáig elegendő lesz. Mára oda jutottunk, hogy ezt a műhelyt nagyon kinőttük, már raktárt is bérelünk a városban.
Határozott törekvéseink vannak a bővítésre, az ügyfelek teljes körű kiszolgálása érdekében. A tervek már készülnek és egy nagy fejlesztésbe szeretnénk kezdeni.
A sok munka hogy egyeztethető össze a családi élettel?
Eleinte nem tudtam letenni a munkát a munkaidő leteltével. Elmentem reggel 7-kor és este érkeztem haza. Mára már megtanultam, hogy ez így nem egészséges és nem vezet semmi jóra. Az első házasságomból a nagylányom már felnőtt, és még két kisiskolás korú lányom van, akik igénylik, hogy például én vigyem őket táncra, foglalkozzak velük, és bár a feleségemmel egymás mellett dolgozunk nap mint nap, nem tudunk beszélgetni, egymásra figyelni a munkahelyen. Ahhoz, hogy az ember boldoguljon az életben, kell egy biztos családi háttér.
Muszáj az embernek szabni egy határt, hogy a mindennapokban hol ér véget a munka, hogy minőségi időt tudjon a szeretteivel tölteni, vagy esetleg magára is időt szánni.
Hogy kapcsolódik ki?
Immár 4 éve járok jógázni, ami teljes mértékben megnyugtat. Számos sportot kipróbáltam amatőr szinten. Röplabdáztam, kosaraztam, teniszeztem, fociztam, telente pedig most is járunk síelni. Mindig is része volt az életemnek a mozgás,
A kor előre haladtával az ízületeimen azért érzem a megterhelést. Tavasszal vagy kora nyáron évek óta szervezek barátokkal hegymászó túrákat, raftingolást Ausztriába.
Ha időm engedi, járok ICrossingra, saját testsúlyos edzésre is, illetve járunk kerékpározni a lányokkal a hétvégén. Tartom, hogy a megfelelő sporthoz a megfelelő eszközökre van szükség. A lányokat is a sport szeretetére nevelem.
Honnan ered a Csafi becenév?
Kicsi koromban a családban kezdtek el így becézgetni és azóta is rajtam maradt. Vicces kis történet, aki kíváncsi annak szívesen elmesélem.
Kedves Csafi! Sok sikert és kellemes tervezgetést a bővítésekhez! Köszönöm a beszélgetést!