Hirdetés

Tánc generációkon át - beszélgetés Lengyel Ágnessel és Lengyel Sándornéval

Él egy család Csornán, ahol anyáról lányra, apáról fiúra száll a néptánc iránti elhivatottság. Olyan értékeket adnak a fiataloknak a tánc nyelvén, olyan összetartásra tanítják meg őket, ami elkísér egy életen át. Általuk a Pántlika Néptáncegyüttes nemzeti érték és Csorna kincse lett.

Kedves Teri Néni és Ági! Hogyan indultak el ezen a pályán?

Teri Néni – Minden Győrben kezdődött. 17 évesen kerültem be a Rába Néptáncegyüttesbe, ott ismerkedtem meg a férjemmel. Együtt táncoltunk, összeházasodtunk, immár 51 éve együtt vagyunk. Ő indított el ezen az úton, sőt az egész életemben ő segített. Gyesen voltam a kisebbik gyermekünkkel, Szabolccsal és akkor kerestek meg a győri akkori Úttörőházból, a ma Generációk Művelődési Házából, hogy 14 kislányt kellene tanítani. Kihívás volt, mert más tanítani és más táncolni. Nagyon jól kezdtem érezni magam és egyre csak csatlakoztak új növendékek, nőtt a csoport száma, s végül is aztán kinőte magát. Az Úttörőház gyerekcsoportja lett belőle, majd abból a Kisalföld Táncegyüttes. Bejártuk az egész országot, folyamatosan továbbképzéseken vettünk részt. Továbbra is együtt dolgoztunk a férjemmel, ez lett az életem.

Ezt a közös munkát folytattuk itt, Csornán is. Férjem egész életében a közművelődésben dolgozott. Az amatőr együtteseket segítette, szinte minden településen ismerték, ismerik a mai napig az idősebbek. 1983-ban költöztünk Csornára a férjem munkája miatt, ő lett a művelődési ház igazgatója. 1984-ben a mai Széchenyi István Általános Iskola, akkor Bodnár Alajos Általános Iskola növendékeiből létrehoztunk egy gyerekcsoportot. A létszám itt is egyre bővült, és ebből nőtt ki a Pántlika Néptáncegyüttes. 1999-ben alakult meg a Timaffy László Alapfokú Művészeti Iskola, melynek vezetését lányunk, Ágnes vette át 2015-ben.

Ági – Ott nőttünk fel az Úttörőházban. Az iskolából egyenesen oda mentünk. Míg az öcsém csak negyedik osztályosként Csornán, én már Győrben kisgyerekként elkezdtem táncolni, és végigjártam az adott korcsoportokat.

Óvónőképző szakközépiskolába jártam. Ezt követte a soproni óvónőképző főiskola, majd Győrben, az akkori Kassák óvodában kezdtem el a munkát, ahol 10 évig dolgoztam.

Jó pár évig táncoltam a Pántlikában, amikor az első generáció felnőtt. Mondhatni összenőttünk a középiskola és a főiskolai években. A munka mellett pedig rendszeresen bejártam besegíteni a táncpróbákra. Mindig is érdekelt a tanítás, az általam ismert táncok továbbadása. Volt egy gyerekcsoport és egy ifjúsági csoport. Akkor még két korcsoportban zajlott a tánc oktatása, a Kispántlikásoknak és Nagypántlikásoknak hetente két alkalommal.

Nem volt ennyire elterjedt az intézményekben a néptánc. Győrben, a munkahelyemen a vezető óvónő rögtön meglátta a lehetőséget a néptáncban és a népi játékokban. 2-3 korcsoporttal is foglalkoztam, kísérletezgettem, próbálgattam magam. Teltek az évek és az ovisokkal megyei bemutatót tartottam óvónőknek. Szóval beletanultam.

Amikor lehetőség adódott, hogy művészeti iskolák alakuljanak Csornán 150-160 táncos volt már, így Édesapám kezdeményezésére létrehozták a Pántlika Néptánc Alapítványt, mely elkezdte működtetni a Timaffy László Alapfokú Művészeti Iskolát. Elvégeztem a Táncművészeti Főiskolát. Pár évig Győrben és Csornán is dolgoztam, majd el kellett döntenem, melyiket választom, mert már mindegyik egész embert kívánt. 2002-2003 körül Csorna mellett tettem le a voksomat. Jött a közoktatási vezető képzés, és 2015-től vettem át teljesen az iskola irányítását. Apukámtól sok segítséget kaptam. 

 

 

Az együttes múltja és jelene…

Teri néni – Nagyon sokat utazott az együttes külföldre és idehaza is, mind a gyerek és a felnőtt csoport egyaránt. Sanyi mindig megtervezte az utakat és rengeteg programmal, látnivalóval készült. Fesztiválokra mentünk, részt vettünk gyermek antológiákon mindegyik korosztállyal, illetve a szakmai megmérettetések is fontos visszajelzés értékű események voltak mindig is az együttes életében. Az elvünk Ágival is az, hogy előbb legyen egy jó közösség, és azzal lehet eredményeket elérni. Soha nem törekedtünk arra, hogy túl nagy létszámmal dolgozzunk. Ha éjjel felébresztenének bennünket bármelyik tanulónkkal kapcsolatban, tudnánk, kiről van szó, ismerjük őket. Nagyon jó a kapcsolatunk a táncosainkkal.

Ági – Annyiban más lett a világ, hogy annak idején nagy szó volt elutazni külföldre, nem sokaknak adatott meg, de a táncosoknak az együttessel ez elérhetővé vált. Mára kinyíltak a lehetőségek. Ez nem csupán az utazást illeti, hanem a néptáncot is, mint műfajt. Nagyon sokféle táncműfaj megtapasztalására, szakkörök, szabadidős tevékenységek gyakorlására van lehetősége a fiataloknak. Ez nem baj, viszont egy kisgyerek számos elfoglaltság közül választhat, amit a szülők sem anyagilag, sem időben nem tudnak koordinálni. Ez a létszámon némiképp változtat. A környező településeken is voltak kihelyezett tagozataink, ahova kijártunk néptáncot tanítani. Aztán megszűntek az iskolák ezeken a településeken. Némelyik szülő áldoz időt, hogy behozza a gyermekét Csornára, de nem mindenki tud, így ebből adódnak létszámváltozások. Vidéki gyermekek is járnak hozzánk. 

Hogy épülnek fel a csoportok?

Ági - Óvodás korúaktól egészen a felnőtt korosztályig megtalálhatóak nálunk csoportok. A rendszer úgy működik, hogy a táncos 6 évestől 18 évesig a Timaffy László Művészeti Iskola tanulója. Kijárja az évfolyamokat, előképzőt, alap- és továbbképzőt. Ezek után már felnőttként, ha jól érzi magát és továbbra is szeretne táncolni, a Pántlika Táncegyüttes tagjai lesznek. Vannak visszajáró felnőttjeink, akik óvodás koruk óta ide járnak hozzánk. Nálunk a néptánc tanulása inkább egy folyamat. A fiatalok beletanulnak a soron következő tananyagba, szimbiózisban élnek. Ha már úgy érezzük, hogy készen állnak rá, akkor úgy alakítjuk a programokat, hogy együtt táncoljanak a kisebbek a nagyobbakkal. 130-140 iskolás korú tanulót számlál jelen pillanatban a művészeti iskola. 16-22 fős csoportokban dolgozunk, ami a tanulás szempontjából ideális. Amikor rendezvény van, műsortól, a programtól és az alkalomtól függ, hogy mekkora a megfelelő létszám. Egy városi farsangi felvonuláson például minél többen táncolunk, annál jobb, annál látványosabb.

Teri néni – A miénk egy igazán jól működő néptáncos közösség, ahol nagyon szoros barátságok köttetnek főként a fiúk körében. Az a tapasztalatunk, hogy 30 éves koruk körül szokták abbahagyni a néptáncot, bár úgy gondolom, nem szabadna, mivel akkor érik be a táncos, akkor érzi az igazi ízét a táncnak. Már tud és mer énekelni, van kiállása és már nem pusztán táncol, hanem mulat.

 

 

Hogy épül fel a szakmai háttér?

Teri néni – Nekünk ez lett az életünk. Az, hogy Ági továbbvitte ezt az egészet fantasztikus dolog. Manapság én inkább már csak az óvodás, kisiskolás korosztállyal dolgozom. Lassan én már szeretném befejezni, megpihenni, de nem könnyű szakmai szempontból sem, mert már tényleg Ágira marad a gyakorlati és a szervezési része egyaránt, és nagyon nehéz oktatót találni. Vannak nagyon tehetséges Pántlikás fiatalok, akiket Ági foglalkoztat és besegítenek a tanításba, de a beiskolázásig már nem jutunk el, mert ők inkább táncolni szeretnének. A tanári utánpótlás helyben nem megoldott. Vendégpedagógusokkal tudjuk megoldani az oktatást.

Ági – A rendezvények összeállítását, tervezést, szervezését szeretem a legjobban az összes tevékenységem közül. Nagyon közel áll hozzám a készülődé a koordinálás, lebonyolítás. Törekszem arra, hogy minden rendben menjen.

A pályázatok nagyban segítenek a működésben. A Csoóri Sándor Alapból származó pályázat például 2017 óta segíti a civil szervezeteket. Felhasználható oktatásra, kosztümre, utazásra, zenekari költségekre. Gyakrabban van lehetőség élőzenével kísérni a táncos előadásokat, illetve több tanár jár hozzánk, vendégoktatóként, és ez a sokszínűség, többfajta ritmus jót tesz a táncosoknak.

Milyen módszereket használnak a néptánc tanítására?

Teri Néni – Egyenként is megnézzük a gyerekeket és megbeszéljük, kijavítjuk a hibákat, aminek örülnek. A néptánc nagyon összetett dolog. Sok olyan koreográfia van, amiben beszélniük, énekelniük kell, közben táncolnak, és ezzel egyidejűleg figyelnek a párjukra. Mindeközben elhelyezkedni a térben sem könnyű feladat. Igazából a néptánc nagy alkalmazkodó készséget kíván.  Azért hozzák ide a szülők a kisgyerekeket, hogy megtanuljanak táncolni, akkor azt meg kell tanulni. Ágival más a habitusunk, de együtt gondolkodunk és egy úton haladunk. Ági játékosabb és nagyon ért a gyerekek nyelvén. Egyik kislány növendékünk mondta, „Ági Néni a bulizós, Teri Néni a szigorú.”

Ági – A fegyelmet mindenképpen meg kell követelni, mert együtt kell mozdulniuk, de természetesen mindent játékosan közelítünk meg, és tulajdonképpen észre sem veszik, de játék közben tanulják meg a lépéseket. A néptánc tele van fejlesztő elemekkel, stimulálja az agyat és mindemellett a mai gyerekeknek nagy igénye van a játékra.

A tanulóinknak azt mondjuk, nem az a lényeg, hogy minden mozdulat tökéletes legyen. A legfontosabb, hogy élmény legyen a színpadon táncolni és a nézőtér is ezt érezze.

Teri Néni – Azt is fontosnak tartjuk tudatni velük, mindegy hányan ülnek a nézőtéren, akkor is a tőlük telhető legjobbat kell nyújtaniuk, mert aki eljött, az kíváncsi rájuk, ők a művészek. Vannak megmérettetések, de soha nem volt cél versenyistállót létrehozni. A legfontosabb, hogy aki táncol, érezze jól magát.

Ha azt kérdezem, mit tartanak a legnagyobb sikernek, mi jut eszükbe?

Teri Néni – Hogy az egész létrejött – majd együtt fejezi be a mondatot anya és lánya – és azóta is folyamatosan működik.

Ági – A sok munka után a táncosaink sikerei, látni a szemükben az akaratot, a vágyat, hogy jól sikerüljön, a szívünkben az érzés, hogy „jaj de szépek”. Egy előadásról készült felvételt akár aznap éjszaka megnézem, mert számomra igazi érzelmi feltöltődést okoz.

Voltak jubileumok, 38 éves a Pántlika, 23 éves az iskola, de a cél a folyamatosság, a programok sokszínűségének fenntartása.

Nagyon büszkék vagyunk a néptáncosainkra. Közülük sokan nagyon szép eredményeket értek el főiskolákon, egyetemeken is.  Illetve vannak, akik innen indulva futottak be táncos karriert.

Az öcsém, Szabolcs érettségi után azonnal a Honvéd Táncegyüttesbe került, hivatásos táncművész, majd táncpedagógus, koreográfus lett. Számtalan koreográfiát, táncszínházi előadást készített ide a csornai táncosoknak is, melyekkel versenyeken jártunk, sikereket értünk el, Antológiára kerültünk. Ugyancsak ebből a műhelyből került ki Riba Gábor, Lengyel Melinda. Ők szintén rendszeresen jártak ide oktatni, koreográfiát készíteni, műsorainkban részt venni. Itt kezdte meg tánccal való ismerkedését Hernicz Albert és Orbán Amanda. Ők az általános iskola után elkerültek, de büszkék vagyunk rá, hogy innét indultak és szintén a hivatásosok között dolgoznak.

Teri Néni – Bár megkaptam a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjat, de azt nagyobb sikerként élem meg, hogy immár 4 évestől 70 éves korig jönnek hozzánk táncolni. Nemrég felkérésre indítottunk táncoktatást egy nyugdíjas csoport részére is. Valamint nekem a legfőbb visszajelzés, hogy a régi, már felnőtt táncosaink is ide hozzák a gyermekeiket.

Milyen terveik vannak a jövőben?

Ági – Húsvétkor Locsolóbált tervezünk. Készülünk a tánc világnapjára. Szeretnénk szervezni egy rábaközi gyermektalálkozót, ahol a környező települések csoportjainak lehetősége lenne a bemutatkozásra, tánctanulásra.

A 90 éves Tímár Sándor a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar koreográfus, táncpedagógus, a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes alapítója tiszteletére fotókiállítást szerveztek a Hagyományok Házában tavaly. Reményeim szerint lehetőségünk lesz ezt elhozni ide, ugyanis Tímár Sándor a Pántlika első 10-15 évében nagyon sokat járt ide tanítani a feleségével, Tímár Böskével.

A Premontrei Parkszínpadon idén nyáron is szeretnénk a szokásos rendezvényünket megszervezni, illetve a nyári tábor is a terveink között szerepel.

Végtelenül örültem a találkozásnak. Sok szép élményt kívánok a jövőben is! Köszönöm Önöknek a beszélgetést!

 

 

 

Hirdetés