Az őszi szünetben két napos Körzet Központi tábort szervezett a Csornai SE, ahol a Körzethez tartozó kiválasztott játékosok alkothattak egy csapatot. A gyerekek a Bősárkány, a Csorna, az Egyed, a Nebuló és a Petőháza együtteséből érkezetek.
Rossz kezdés és 3-0-s koroncói vezetés után a sírból hozta vissza a mérkőzést a Csorna a megye I. osztályú bajnokság első fordulójában, és végül 4-3-s győzelmet aratott.
Jó iramú felkészülési mérkőzésen bár vezetett, 2-1-es vereséget szenvedett a Csornai SE az NBIII-as Sopron együttese ellen. Az összecsapás mindkét fél felkészülését kiválóan szolgálta.
A Csornai Sportegyesület az elmúlt időszakban fellépő vírushelyzet hatásainak enyhítésére, az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságának segítségével ingyenes nyári táborokat szervez a gyerekek számára – írta Családi János elnök az egyesület közösségi oldalán.
A bajnokság utolsó hazai mérkőzésén 1-0-s győzelmet aratott a Csorna a jó erőkből álló Vitnyéd együttese ellen, a mérkőzés után sor került az érmek átadására is.