Sokat mozgok, és ezt az egészségem érdekében teszem - Beszélgetés Dr. Baráth Csaba ügyvéddel

Idén, szeptember 29-én tölti 77. életévét Dr. Baráth Csaba nyugdíjas ügyvéd, aki hihetetlen távolságokat tud maga mögött. A 2020-as évben 2115 kilométert gyalogolt, 5678 kilométert kerékpározott, 80,3 kilométert úszott.

Bár sok helyen nyilatkozik bámulatos eredményeiről, nem keresi a nyilvánosságot, neki a legfőbb az, hogy tudjon mozogni. Csodálkozva figyeltem élénkségét és hallgattam életútját, élményeit, amelyeket megosztott velem.

Hogy telt a gyermek- illetve fiatalkora? Hogy került Csornára?

A gyermekkoromat Budapesten és Pápán töltöttem. Budapesten születtem „háborús gyerekként”. Édesapámat fogságba vitték, onnan nem tért haza. Édesanyám 1952-ben újraházasodott, attól kezdve, míg le nem érettségiztem Pápán tanultam.  Abban az időben a továbbtanulás nem ment olyan könnyen. Bizony becsülettel meg kellett kóstolnom a fizikai munka örömeit. Bár előfelvételit nyertem a következő évre, de a fennmaradó egy évben dolgozni kellett.  Szegeden végeztem el az egyetemet, ezután kerültem a Csornai Ügyvédi Munkaközösségbe, és ügyvédjelöltként 1970. december 31-ig itt tevékenykedtem. Szüleim hazahívtak Pápára, ahol jogtanácsosi munkakörben dolgoztam.

1972-ben megházasodtam, tehát jövőre ünnepeljük az 50 éves házassági évfordulónkat.

1973. szeptemberében, fiam születése után tértem vissza Csornára, majd Győrben és Veszkényben is végeztem a munkám.

Fiatalon is élete része volt a mozgás?

Amikor fiatal voltam, reggeltől estig futballoztunk, és ez a mozgásszeretet megmaradt bennem. Igazolt játékosként fociztam 16 éves koromig, de tönkrement a térdem, nem lehetett tovább terhelni, így a barátságos mérkőzések maradtak. Kispályán 54 éves koromig játszottam.

A mozgás mindig szem előtt volt az életemben.

Mielőtt megházasodtam, súly szempontjából kicsit elengedtem magam, 105 kg voltam 27 évesen. Zavart, így elkezdtem futni, és eljutottam oda, hogy napi 15-18 km-t tettem meg hetente ötször. A 70-es évek elején indult a kocogó mozgalom, melynek az első résztvevői között voltam. Ugyanakkor, amikor bejött a jó idő, már reggel 5-kor az uszodában kezdtem, és 1,5-2 km-t úsztam le. Főként gyümölcsöket fogyasztottam a vitaminszükséglet fedezése érdekében. Szépen fokozatosan lement a súlyom 80 kg alá, viszont a súlyfelesleget megérezte a lábam, és abba kellett hagynom a futást is.

A gyerekek tizenévesen nyaggattak, hogy vegyünk teniszütőt, így a 80-’as években kezdtem el teniszezni, amit egészen 74 éves koromig űztem, amikor a vállam nem bírta tovább a terhelést.

A mozgás nem nehéz. Tudomásul venni, hogy megöregedtünk, az nem megy.

Mi indította el ezen az úton, hogy ennyit mozogjon?

Sajnos egy családi tragédia. 1995-ben a nagyobbik fiam 22 éves korában balesetben elhunyt. 1998-ban kaptam egy stroke-ot, és akkor határoztam el, hogy ez így nem mehet tovább. Akkor is futballoztam, teniszeztem, úsztam, de nem volt meg a rendszeresség. Vettem magamnak egy kerékpárt, aztán összeállt egy kis csapat. Az idei évben van a 15 éves évfordulója annak, hogy először hazáig bicikliztünk Passauból, ami 500 feletti kilométerre rúgott. Ettől kezdve rendszeresítettük a kerékpártúrákat.

Kerékpározik belföldön és külföldön is.

A magyarországi tavainkat, a Tisza-, a Velencei-, a Fertő-tavat és a Balatont már többször megkerültem. Majdnem minden évben kétszer el szoktam menni ezekre a helyekre.

Részt vettünk az úgynevezett Csillagtúrán. Keszthelyről indultunk, oda is tértünk vissza. Elmentünk Badacsonyba, onnan át hajóval Fonyódra, majd Kis-Balatonra és vissza Keszthelyre.

Júniusban a határ mellett haladva megtettük a több mint 500 km-es kerékpártúrát Szeged és a Füzéri vár között, júliusban pedig Rajkától Mohácsig kerékpároztunk a Duna mellett.

A Rajna túrán a folyó eredetétől Rotterdamig, a torkolatig tekertünk két részletben. Kerékpároztunk Milánótól az Adriáig, ahol a Pó a tengerbe torkollik, illetve Firenzétől Rómáig. Európa nagy részét megjártuk. Augusztusban a Dráva túra során 400 km-t tettünk meg biciklivel 6 nap alatt.

Adódtak-e veszélyes helyzetek, balesetek?

2016-ban az Elba mentén Prágából indultunk fel Magdeburgig. Esett az eső, hosszú utak voltak, és rosszul vettem a kanyart, nekimentem egy oszlopnak, ki is döntöttem. Az volt a szerencsém, hogy az első csomagtartóm leesett, és arra zuhant a fejem, de a kormány beleállt a bordáim közé. Levegőért kapkodtam, viszont nem hagyhattam el magam, mert oda még a mentőhelikopter sem biztos, hogy fel tudott volna jönni, így letekertem az 500 km-t.

Előfordul-e, hogy feszegeti a határait?

Fiatalon én is nekiiramodtam a dolgoknak, de rájöttem, ez nem így működik. Nem feszegettem a határaimat soha, mindig is tudtam mennyit bírok. A fokozatosság a lényeg, ezt másképp nem lehet.

A barátaim, akik jóval fiatalabbak nálam, mondják: „Hát Csaba Bácsi, nem lehet, hogy ne csináljuk meg.” Akkoriban, amikor kezdtük, még volt néhány majdnem velem egyidős, illetve nálam idősebb csapattag. Aztán elmaradtak, és maradtam magnak. Akikkel most túrázni járok, a legidősebb is 12 évvel fiatalabb nálam.

Tudnom kell, hogy maximum hány kilométer a tervezett távolság, mert ha kiderül, hogy annál jóval több, onnantól már nem élvezem a kerékpározást, nyomaszt, hogy meg tudom-e csinálni, és nekem már vigyáznom kell. Annyit kell mozogni, amennyit a szervezet kíván.

Szeretek gyönyörködni a tájban. Ez megfizethetetlen. Annak idején, amikor fiatalabb voltam rengeteget jártam Bősárkányig és vissza kerékpárral. Ha azt a távot 35 perc alatt nem tudtam letekerni, akkor azt mondtam, be kell fejezni, össze kell törni a biciklit. Ma már másfél óra alatt szépen, kényelmesen teszem meg. Ráérek, nem kerget a tatár. Levegőn vagyok, az a lényeg.

2019-ben, 75 évesen teljesítette az El Camino zarándokutat. Hogy élte ezt meg?

Két napon keresztül 12-13 órákat utaztunk. Bizony elzsibbad az ember lába. Este 10 óra után érkeztünk meg az El Caminohoz, másnap reggel 8 óra után indultunk.  Az elején 3 km után majdnem feladtam. Bár még nem is volt igazán meleg, de én elkezdtem izzadni. Hiába tekertem, nem akart menni a bicikli. Farkas Laci barátom látta rajtam, hogy kínlódok, és ennek nem lesz jó vége. Lementem a faluba inni egy kávét, közben már idegesen néztem a hazafele tartó repülőjáratokat. Szépen, lassan lehiggadtam, és mondtam magamnak, „Öreg, hát ezért nem kellett volna ezt a kétezervalahányszáz kilométert utaznod. Minek jöttél ki, ha már most vissza akarsz menni? Otthon is maradhattál volna.” Ebből végül az lett, hogy megtettünk körülbelül 800 km-t.

Megélte az út során az elmélkedés, elmélyülés élményét?

A biciklizés más. Ott nagyon kell arra figyelni, nehogy karambol legyen. Az El Camino szelleme ott ért utól, amikor elértünk egy sivár, sziklás területet, ahol állandóan emelkedett az út. A 44 fokos hőség vibrált, sehol nem volt egy rafinált fa, ami árnyékot tartana. Órákon át toltam a biciklit. Féltem, ha felülök, elesek, és összetöröm magam a köveken. Ekkor jött az érzés, ami az embert kicsit lelkileg megviseli, hogy „Jaj Istenem most segíts meg, mert meghalok.”

Milyen indíttatásból vett részt ezen a zarándoklaton?

Bizonyos fokig vallási megfontolásból, illetve a kulturális élmény, a zarándokút mentén lévő katedrálisok látványa vonzott. A 90-100 kilométereket nem 4-5 óra alatt teljesítettük, hanem 10-12 óra alatt, mert megszemléltük az épületeket, látnivalókat.

Egy másik mozgásforma, az úszás is fontos az életében.

2003 óta rendszeresen minden szombaton és vasárnap jártam fedett uszodába, Győrbe, Móvárra, Pápára úszni, valamint a Csornai Termálfürdőben szoktam felkészülni a nyíltvízi úszásokra. A tavalyi évben a vírushelyzet miatt az úszást illetően elmaradtam magamhoz képest.

1997-ben úsztam át először a Balatont. 2005-ben kezdtem el az Adriára lejárni tengerúszásra. Tavaly volt a huszonegyedik Balaton-átúszásom, és tizennégyszer vettem részt a poreci tengerúszáson. Több ízben úsztam a Vörös-tengerben, ahol én is csodálkoztam, hogy az áramlat segítségével, mennyivel gyorsabban le lehetett úszni a 7 km-t. A második évben már küzdelmesebb volt, vigyázni kellett, hogy a korallzátonyok meg ne sebezzenek, de mellettem haladt a hajó, nyugodt lehettem.

A Tatai-tavon egyszer jobban megküzdöttem az erős szél okozta hullámokkal. A Fertő-tavon körülbelül 4 km-t úszva jutottunk Ausztriából Magyarországra, a Velencei-tó esetében másfél, három és hat km-es szakaszok leúszása a cél, én a középmezőnyt, a hármat szoktam teljesíteni.

Zalaegerszegen rendezik a 24 órás úszásokat, ahol egy csapatból egy főnek mindig a vízben kell tartózkodni. Innen származik, hogy úgy szoktam emlegetni magam, én vagyok az „öreg bácsi Csornáról”. Mivel én voltam a legidősebb versenyző 73 évesen, egy kedves riporter hölgy így említett meg. Az ismerőseim rögtön tudták, hogy ez csak én lehetek.

Hogy viszonyul a családja a hobbijához?

Gyermekeim, feleségem támogatnak engem, de aggódnak is, így feleségem kérte, ne menjek már hosszú időtartamú utakra. A családjának köszöni az ember, hogy ezeket tudja csinálni. Kamaszkorában az unokám is velem tartott. Kerékpároztunk a Balaton körül, a Szigetközben és jöttünk haza Passauból. Nagy örömöt okozott, hogy aztán évekkel később újra együtt indultunk útnak. 27 éves volt az unokám, amikor ő és a barátnője elkísértek a Kanári szigetekre. 10 km-nél többet gyalogoltunk a homokban, illetve 40-50 kilométereket tekertünk egyszerre becsülettel. Ott komolyabb emelkedők vannak, mint hazánkban, így csodálkoztam is, milyen jól bírták mindketten. Nemhiába, hogy a barátnőből azóta már feleség lett.

A munkájával hogy egyeztethető össze ez a mozgással teli életmód?

Csodálkoznak, hogy 77 évesen én még dolgozom. Erre azt mondom, inkább csak dolgozgatok. Bíróságokra ugyan 10 éve nem járok, de a szellemi hanyatlás elkerülése érdekében is fontos számomra, hogy ne essek ki teljesen a munkából.  Lehet, hogy anélkül a hamut is mamunak mondanám. Az élvezettel végzett munka és mozgás serkentik a vérkeringést az agyamban.  Valamint valamiből ezt a hobbimat finanszírozni kell.

Milyen célokat tűzött még ki maga elé?

A bakancslistámon szerepel, hogy megteszem a távolságot még Mohácstól a Fekete-tengerig és akkor megvan a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig az egész túra.

Hobbim 70 éves korom óta, hogy ahány éves vagyok, annyi kilométert kell letekernem egyhuzamban, most idén tehát a 77-et.

Megnyugtató érzést ad egy-egy cél elérése, hogy sikerült, túl vagyok rajta, legyőztem a kitűzött távot és önmagamat is, és kijelölhetem az újabb célt magamnak. Ez az életben is így van. Akarattal, kitartással, és renddel leküzdhetőek a nehézségek.

Nagyon köszönöm a beszélgetést Ügyvéd Úr! Isten éltesse erőben és egészségben még nagyon sokáig!